Szlovákia egyetlen kerületében sem érte el a népszavazáson a részvételi arány az ötven százalékot, azaz az előrehozott választásokért kiírt referendumok iránt még Meciarék és a szlovák nemzetiek hívei sem tanúsítottak érdeklődést.Mindössze 880 ezren járultak az urnákhoz a választásra jogosult 4,085 millió emberből. Az érvényes szavazatok száma ennél is kevesebb volt, csupán 816 ezer, ami azt jelenti, hogy a népszavazás érvényességéhez szükséges ötven százalék helyett a szavazásra jogosultak húsz százaléka sem támogatta az idő előtti választás gondolatát.Miloslava Cutková, a központi választási bizottság elnöke minderről tegnap délután tájékoztatta a sajtón keresztül a szlovák nyilvánosságot. A népszavazás eredménye vélhetően nagyon megviselte annak szellemi atyját, Vladimír Meciart, mert nem volt hajlandó kommentálni a kialakult helyzetet, s bár Jozef Groppa, a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom szóvivője felvetette annak lehetőségét, hogy a referendum rossz előkészítése és a polgárok tájékozatlansága miatt az alkotmánybírósághoz fordulnak, vélhetően ezt a lépést nem teszi meg az ellenzék, hiszen ez csak önmaga tehetetlenségének bizonyítéka lenne.A kormánypártok képviselői visszafogottan nyilatkoznak a népszavazás eredményéről, nem beszélnek győzelemről. Mikulás Dzurinda kormányfő szerint „a polgárok lehetőséget adtak a kormánynak, hogy az elkövetkező két évben teljesítse vállalásait”. A népszavazás egyébként a leglátványosabban Dél-Szlovákiában bukott meg, a dunaszerdahelyi járásban például 1,1 százalékos volt a részvétel aránya, ami azt jelenti, hogy a magyarokkal együtt élő szlovákok sem voltak hajlandók az urnákhoz vonulni Meciar szavára.Az ellenzék csúfos vereségének nevezte Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, a szlovák parlament alelnöke, hogy az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett a népszavazás. A szlovákiai magyar választók távolmaradásáról szólva Bugár emlékeztetett arra, hogy az MKP a referendum előtt megfelelően tájékoztatta a választóit.
Szijjártó Péter: Az orosz szállítások leállítása kinyírná a magyar energiaellátás biztonságát
