Mikulás Dzurinda pártot alapít

Neszméri Sándor (Pozsony)
2000. 11. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László, a Fidesz–Magyar Polgári Párt és Wolfgang Schüssel, az Osztrák Néppárt elnöke volt a díszvendége az új szlovák párt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SZDKU) alakuló kongresszusának, amely tegnap délután kezdte meg munkáját. Szlovákiában a pártalapítás általában nem különleges esemény, hiszen az országban már több mint kilencven politikai tömörülés fejti ki tevékenységét. Mégis nagy nemzetközi visszhangja van a mostani eseménynek, aminek az az oka, hogy az SZDKU alapítói között olyan egyéniségek vannak, mint a jelenlegi szlovák miniszterelnök, Mikulás Dzurinda, a külügyminiszter Eduard Kukan, továbbá Lumbomír Harach gazdasági és Milan Knazko kulturális miniszter. A párt szervezését januárban kezdték el Dzurindáék azzal a szándékkal, hogy átvegye a választásokon győztes Szlovák Demokratikus Koalíció helyét, amely gyakorlatilag megszűnt létezni azáltal, hogy az alapító öt párt képviselői elhagyták sorait. Dzurindáék szándéka az új párt létrehozásával a szlovákiai jobbközép erők tömörítése egy pártba.A kongresszust megelőzően Kövér László a Magyar Koalíció Pártja vezetőivel tárgyalt. A felvidéki magyar politikusok arról tájékoztatták többek között a Fidesz elnökét, hogy a kisebbségek jogbiztonságának növelését szorgalmazó lépéseik ellenállásba ütköznek a kormánykoalíció szlovák pártjai részéről, késik például a nevesítetlen földek átadása az önkormányzatoknak, de a regionális vagy kisebbségi nyelvek chartájának elfogadása is, mert a szlovák partnerek nem akarnak beleegyezni a kisebbségi nyelvek szabad használatába a közigazgatásban vagy a bíróságokon. Nehéz tárgyalásokra kényszerül az MKP a magyar többségű megye kialakításakor is, s nem történt még konkrét lépés az önálló magyar kar kialakítását illetően sem a nyitrai egyetemen. Kövér László arról biztosította a felvidéki magyar politikusokat, hogy a Fidesz is, a magyar kormány is támogatja elképzeléseiket, mivel azok teljes egészében legitimek, és összhangban vannak az európai normákkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.