Öt éve zajlanak a Gyermekvilág tehetségkutató verseny rendezvényei. Az idei döntőt múlt héten tartották a pesti Vigadóban. Több mint száz, három és tizenhét év közötti gyerek, valamint neves előadóművészek – közöttük Rák Kati és Hevesi Tamás – léptek fel a többórás gálaműsorban. Az énekben, táncban, versmondásban, rajzban, sőt a különleges mozgást igénylő manökenkedésben az átlagosnál jóval többet produkáló apróságok és tizenévesek az idén is elkápráztatták a közönséget – köszönhetően a nyári táboroknak, ahol kitűnő színészek, énekesek ismertették meg velük a színpadi mozgás rejtelmeit. A versenysorozatot szervező Wimmer Line Design Studio is továbblépett a tehetségtoborzásban: az idén már alapítvány segítségével tudják tanítani a valamely műfajban jó képességű gyerekeket.Wimmer Éva iparművész, a stúdió vezetője tervezőként gyakran megfordul külföldön, többek között Párizsban, a divat fellegvárában is. Tudja, hogy Magyarország Európában mindenekelőtt szellemi kincseinek megcsillogtatásával lehet „piacképes”, ezért nagyon fontosnak tartja az új generációban rejlő tehetség felkutatását, kibontakoztatását. S az évente zajló, az egész országot átfogó versenyek őt igazolják: valóban nagyon sok kitűnő adottságú gyerek van hazánkban, csak lehetőséget kell nekik adni, hogy megmutassák magukat a világnak. Az idén a 3–6 évesek csoportjában első díjas miskolci Vágó Evelin és a 6–12 évesek között babérokat szerzett Babinyecz Tímea, valamint a 12–17 évesek legjobbja, Simkó Bea lenyűgözően tudnak táncolni, bárhol megállnák a helyüket. Az irodalmi díjat a tízéves Kása Ádám kapta meg, aki Mezőkövesden él, s az ottani ízekkel gazdagítva adta elő történeteit. Igazi színpadi produkcióval kerültek a legjobbak közé a budaörsi Szerencse Gyermekei táncsoport tagjai, valamint két igazi sztepptánctehetség: Krotos Szilvi és Román Kati. Őket valóban megismeri majd a világ, hiszen a fődíj olasz- és franciaországi út, amely nemcsak látványosságokat tartogat számukra, hanem meghívásos fellépési lehetőségeket is.S hogy a magyar gyerekek több műfajban is otthon vannak, azt bizonyítja: a gálaműsorban előadott közös számokhoz viselt ruhák tervezésébe, sőt elkészítésébe is besegítettek. Igazi divatbemutatót komponáltak a műsorhoz tartozó nagybemutató elé – amelyen Góczi Kati fiatal divattervező és Tilmann Grave párizsi 2001-es modelljei vonultak fel a Vigadó színpadán.Jövőre újra indul a verseny ének, zene, tánc, próza, modell, humor és rajz kategóriákban, a 3–17 év közötti gyerekeket március 30-ig lehet benevezni a stúdió címén: 152 Budapest, Pf. 184. Közkívánatra Szegeden előkészítő tanfolyamot is indítanak.
Európában is egyre többen mondják ki: Ukrajna nem tudja megnyerni ezt a háborút
