Millenniumi gálakoncert

2000. 11. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma már kevesen tudják, hogy mikor, milyen céllal alakult az operabarátok egyesülete. Íme az előzmények: 1930-ban a hazánkat is elérő gazdasági világválság hatására felmerült az állami színházak – köztük az Operaház – bezárásának gondolata. Ennek megakadályozására néhány lelkes, operaszerető ember – élükön gróf Apponyi Alberttel, Ugron Gáborral és egy ismert nagyiparos báróval, Fellner Alfréddal – 1932-ben megalakította a Magyar operabarátok egyesületét. Az alakuló közgyűlésre sikerült meghívni Horthy Miklós kormányzót is, és ez olyan súlyt adott az egyesületnek, hogy azok a hangok, amelyek a képviselőházban az Operaház mint felesleges luxusintézmény bezárását javasolták, elhallgattak.Az egyesületnek kezdetben négyszáz tagja volt, számuk később ötszázra emelkedett. A tagdíjakból és egyéb adományokból hozzásegítették az Operát világhírű énekesek vendégszerepeltetéséhez, megrendezték egyes nagy művészek jubileumát díszes körülmények között. De a legfontosabb talán az volt, hogy fiatal énekeseket ösztöndíjjal támogattak.A pártállam tízezrével oszlatta fel a civil szervezeteket, vagyonukat elkobozta. Ez történt 1947-ben az operabarátok egyesületével is. A rendszerváltozás tette lehetővé az újjászerveződést.Külkey László operaénekes, érdemes művész újra életre keltette az operabarátok egyesületét. Tíz évvel ezelőtt, 1990. október 30-án alakult újjá a szervezet.– 1946-ban zeneakadémiai növendék voltam, ekkor még működött a Magyar Operabarátok Egyesülete, és tanárom, Maleczky Oszkár támogatásával, sikeres próbaéneklés után Operabarát-ösztöndíjat kaptam – mondja Külkey László. – Így megtapasztalhattam, milyen nagy dolog, ha van egy szervezet, amelyik a kezdő énekesnek segítséget nyújt. Úgy érzem, a hála kötelez: életre keltem az operabarátok egyesületét! Azt azonnal láttam, hogy a szervezetet nemzetközivé kell tenni, mert hazánkban még nem alakult ki az a gazdag, művészetpártoló polgári réteg, amelyre az egyesület támaszkodhat. A vállalatok és bankok csak akkor tudnak és akarnak segíteni, ha az adományt leírhatják az adóalapjukból. Ezért alapítványt hoztunk létre. Ide folynak be az adományok, ezek tartják el az egyesületet is. Taglétszámunk jelenleg meghaladja a 850 főt, célunk a budapesti Magyar Állami Operaház erkölcsi és anyagi támogatása, a tehetséges fiatal művészeknek ösztöndíjak juttatása, a premierek pénzügyi támogatása, az ifjúság nevelése, a rászoruló nyugdíjas operaházi tagok segélyezése, a zeneiskolák és ifjú operabarát szerződések támogatása, valamint az operaházi dolgozók szakmai fejlődésének elősegítése. Ezeknek a feladatoknak megvalósítására 1999. december 31-ig 160 millió forintot fordított az egyesület. Az évek alatt jelentősen bővült az adományozó és jótevő tagjaink, szponzoraink köre.– 1992 óta évenként nemzetközi gálakoncerteket rendeznek. Idén is lesz ilyen hangverseny?– November 18-án millenniumi gálakoncertet rendezünk a legkiválóbb magyar operaénekesek fellépésével. Az est fővédnöke Mádl Ferenc köztársasági elnök. A koncert első részében Erkel Ferenc operáiból hallhatunk részleteket, a második részben Liszt Ferenc, Hidas Frigyes, Ránki György, Dohnányi Ernő, Bartók Béla és Kodály Zoltán művei szerepelnek a programban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.