Milliárdos katonai beruházások

Bákonyi Ádám
2000. 11. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatvanmilliárd forintot költ a NATO az elkövetkezendő hat évben magyarországi beruházásokra négy különféle területen, miután elfogadták az erre vonatkozó költségvetést – jelentette be tegnap Bese Ferenc, a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Hivatalának vezérigazgatója.A négy „képességmegvalósító csomag” célja, hogy Magyarország NATO-kompatibilissá tegye haderejét. A tervek szerint így a híradós és informatikai, a légi vezetési és irányítási rendszerek, a radarrendszerek, valamint a repülőterek fejlesztése veszi kezdetét.Elhangzott: a szövetség normái szerint Magyarországnak – amely tavaly március 12. óta tagállam – a NATO-beruházások költségeinek 0,65 százalékát kell fedeznie. Jelen esetben azonban – befogadó országként – ez az arány akár tizenöt százalékkal is magasabb lehet. Így a híradós, informatikai rendszerek NATO-integrációjához – amely kétmilliárd forintot tesz ki – Magyarország 131 millió forinttal járul hozzá. A légi vezetési és irányítási rendszerek fejlesztéséhez – ez 5,5 milliárd forint – 600 millió forintos a magyar hozzájárulás. A tervek szerint 2005 végéig három radartornyot telepítenek Magyarországra Zengővárkony, Bánkút és Békéscsaba területén – ami 27,7 milliárd forintba kerül –, Magyarország ebből 2,7 milliárd forintot áll.A NATO előírása szerint három repülőteret kell a szövetség reagáló erőinek fogadására alkalmassá tenni. Magyarország itt 15 százalékát fizeti a közel 32 milliárd forint értékű beruházásnak.Bese Ferenc hangsúlyozta: a tervezett beruházások az egész magyar gazdaságra kihatnak, és noha a szövetség szabályai szerint kötelesek nemzetközi pályázatot kiírni, igyekeznek a lehető legtöbb hazai céget foglalkoztatni, olyanokat, amelyek megfeleltek a NATO minősítésének.Megjegyezte: a minősítési eljárásra 220 magyar cég jelentkezett, ebből százhatvanan feleltek meg a követelményeknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.