Milliárdos sikkasztás a KGI-nél

Jezsó Ákos
2000. 11. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Környezetgazdálkodási Intézetben (KGI) folyó korábbi pazarlás miatt az államkincstár ellen bűnszövetségben elkövetett, összesen mintegy 1,5 milliárd forintos kárt okozó sikkasztás alapos gyanúja miatt október 31-én feljelentést tettem az ügyészség előtt – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Mujzer János, a KGI új főigazgatója.A Környezetvédelmi Minisztérium háttérintézményét október 9-től irányító Mujzer János a KGI működésének átvilágításakor egy olyan bűnszövetkezet nyomait vélte felfedezni, amely – szerinte – az államkincstárnak összességében mintegy 1,5 milliárd forintos kárt okozott. Mint azt tegnap bejelentette: tapasztalatairól az ügyészséget, valamint a Környezetvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és a parlament illetékeseit is értesítette. Mujzer úgy vélte: miközben milliók folytak el felesleges kiadásokra, addig a jogi, gazdasági vagy tudományos szempontból komoly szakmai munkát végzőket az intézménynél nem becsülték meg. Kijelentette: „Amikor a ciánkárok miatt a Tiszánál sírtak az emberek, itt a KGI által rendezett fogadásokon libériás lakájok hordták a szarvasgombás szendvicseket, folyt a pezsgő és a kaviár.” Úgy fogalmazott: Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter ezen a területen is rendet kíván teremteni.Mujzer János nem árulta el, hogy a mintegy kétoldalas feljelentésben kiknek a nevei olvashatók. Csupán annyit mondott, hogy köztük „többen ott ülnek a parlamentben”. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a KGI korábbi főigazgatójának és helyettesének, Csocsen Balázsnak és Gordos Dénesnek a neve is szerepel a feljelentettek között.Csocsen Balázs lapunknak elmondta: jogilag nehezen tudja értelmezni Mujzer vádjait, hiszen a KGI munkatervét a zöldtárca hagyta jóvá, a kiadásokat pedig nem- csak a minisztérium, de az Állami Számvevőszék is ellenőrizte. Kijelentette: az általa korábban vezetett intézetben semmi sem történhetett a felügyeleti szerv tudta nélkül. Minden pénzmozgást számlákkal tud igazolni. Gordos Dénes, a KGI korábbi főigazgató-helyettese lapunk kérdésére kijelentette: nem kíván nyilatkozni, mert Mujzer János fián keresztül – aki tudomása szerint a Nemzetbiztonsági Hivatalnál dolgozik – megfenyegette őt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.