Bonn, Turm Strasse 30. – innen költözött a magyar nagykövetség jó egy esztendővel ezelőtt a régi-új német fővárosba, Berlinbe. Ennek ellenére a „szövetségi várossá” minősített Rajna-parti település nem maradt diplomáciai képviselet nélkül, az itt dolgozó szövetségi minisztériumokkal való további harmonikus együttműködés egyenesen megköveteli Magyarország érdekeinek további ápolását. A Magyar Köztársaság nagykövetségének bonni hivatalát Wolfart János vezeti, aki a rá és munkatársaira háruló feladatokat két meghatározó síkra helyezi: a szövetségi és a regionális területre.E kettősség Németország föderatív rendszeréből adódik. A politikai és a közigazgatási szerep ugyanis megoszlik a szövetségi állam és a tartományok illetősége között, ehhez kell alkalmazkodnia minden ország diplomáciájának. „A feladatok jellegénél fogva a legszorosabb kapcsolatokat a honvédelmi, a mezőgazdasági és a tudományos tárcával tartjuk. Attaséink specializálódott szakemberek, akik már előzőleg is ebben a feladatkörben dolgoztak. így a személyi folytonosság biztosított” – hangsúlyozza a hivatal vezetője. Regionális vonatkozásban nem kevésbé jelentős a bonni részleg feladata, sőt földrajzilag nézve talán még bonyolultabb, hiszen négy tartományra (Saar-vidék, Hessen, Rajna-vidék-Pfalz, Észak-Rajna-Vesztfália) terjed ki. Ezek szerepe és befolyása az ország politikai, gazdasági és kulturális életében igen jelentős.„Csak Észak-Rajna-Vesztfáliában 18 millió ember él. Ez a tartomány összenőtt a Benelux államokkal. Itt valóban megvalósult a határok légiesítése: a székhely, Düsseldorf közelebb van Brüsszelhez, mint Berlinhez. Független államként – gazdasági potenciáját tekintve – e tartomány Európa hatodik legerősebb nemzete lehetne. A hesseni fekvésű Frankfurt a kontinentális pénzvilág egyik meghatározó központja, légikikötője a nemzetközi forgalom egyik legdinamikusabban fejlődő állomása. A Rajna–Majna-vidékről nagy érdeklődés nyilvánul meg Magyarország iránt. Az utóbbi évtizedben ez közvetlen tőkebefektetésekhez vezetett, szoros gazdasági együttműködést eredményezve, csak a Deutsche Telekom, a Ruhrgas, az RWE és a Mannesman nevét akarom említeni. Így indokolt továbbra is erőteljes jelenlétet fenntartani a további kapcsolatok elmélyítésére, a még nyitott lehetőségek kihasználására” – mondta Wolfart János. A hivatal ezen túlmenően támogatást nyújt a kommunális kapcsolatok felépítésében is, tehát olyan területen, amely a hivatalos államközi, magas szintű kapcsolattartás számára már nem jelent súlyponti feladatot. „Például az egyetemi szintű, az ifjúsági és a sportkapcsolatok töltik ki azt az űrt, amely a valóban felhőtlen és jó kétoldalú viszonyt jellemzi” – fűzi hozzá.Wolfart utal arra, hogy sok német tudományos intézet érdeklődik magyar kapcsolatok iránt. A tavalyi frankfurti könyvvásár utóhatása szintén a bonni hivatalon keresztül ölt gyakorlati formát: „Kétszer annyi itteni kiadó érdeklődött és adott ki magyar műveket, mint Portugália vagy Svájc esetében, akik Magyarországot megelőzően voltak a vásár fővendégei. Számos író-olvasó találkozóra és bemutatóra került sor. A millenniumi rendezvények látogatottsága pedig azt bizonyítja, hogy az érdeklődés nem szűnt meg. A környék emigráns magyarjai is igénylik a hivatal jelenlétét, ezeket az emberközi kapcsolatokat sem szabad elhanyagolni. A konzuli osztálynak sincs kevesebb munkája, mint előzőleg.”Wolfart János elutasítja azt a feltételezést, hogy a bonni hivatal munkatársai „másodhegedűsnek” érezhetik magukat a berlini nagykövetség árnyékában: „Ez az érzés csak olyan valakiben támadhat fel, aki nem ismeri a befogadó országot, amelynek struktúrájához a diplomatáknak igazodnia kell. A szövetségi és tartományi összefonódások, azaz különbségek egyenesen megkövetelik a munkamegosztást, erre utal több más nemzet példája is – bonni hivatalt tartanak fenn a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a horvátok, a románok és az ukránok, az oroszok, de Ausztria és Hollandia is. Bonnban a diplomá-ciai élet dimenziói változtak, de a jelenlét maga nem szűnt meg”.
A pénzéhesnek tartott Donnarumma elárulta, miért váltott + videó
