Ismét tárgyalóasztalhoz ültek tegnap az ifjúsági szervezetek az egységes ifjúsági érdekképviselet, a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) létrehozása érdekében, a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács (Magyit) és az Országos Középiskolás Érdekképviselet (OKÉ) azonban most sem vett részt az egyeztetésen.Újhelyi István, a Magyit elnöke lapunknak elmondta: továbbra sem értenek egyet a NIT szervezeti felépítésével, amelyhez a másik két ifjúsági ernyőszervezet, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament mereven ragaszkodik. Szerinte az említett szervezetek háttértárgyalásokat folytattak az ifjúsági tárcával a tervezetről. Mint mondta: szeretnék, ha a NIT mihamarabb megalakulna, de azt csak demokratikus szervezeti felépítéssel tudják elfogadni.Mórocz János, az OKÉ vezetője elmondta: nem kaptak meghívást az egyeztetésre, de azon nem is kívánnak részt venni addig, amíg szervezetük súlyának megfelelő szerepet nem kapnak. Megjegyezte: az OKÉ-nak 150 ezer tagja van, mégis a sokkal kisebb tagsággal rendelkező szervezetek kapnak meghatározó funkciót. Nem ért egyet a NIT tervezett szervezeti felépítésével sem, mert szerinte előre eldőlne, kik irányítják majd az új szervezetet. Így szerinte nincs garancia arra, hogy például a pályázatok elbírálásánál és a pénzek odaítélésénél objektív döntés születik.A tárgyaláson részt vevő szervezetek előrevetítették, szeretnék, ha a Magyit és az OKÉ is részt venne a NIT megalakításában, de ha erre nem hajlandók, és a többi szervezet egyezségre jut, úgy a NIT megalakul.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
