A kormánypárti képviselők a nyugdíjak emelését, a társadalombiztosítási járulék csökkentését és a lakásépítési programot méltatták, míg az MSZP és az SZDSZ szónokai mind a nyugdíjemelésre, mind a bérlakásépítésre szánt forrásokat kevésnek ítélték a költségvetés részletes vitájában tegnap a parlamentben. A Ház lapzártánk után kezdte meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) következő kétéves költségvetésének vitáját.Domokos László (Fidesz) felidézte, hogy a kormány 2001-ben 10,3, 2002-ben pedig 9,7 százalékkal tervezi emelni a nyugdíjakat, amelyek vásárlóértéke így a következő két évben 10-15 százalékkal nő. A társadalombiztosítási járulékról szólva elmondta, hogy a munkáltatói járulék 2001-ben és 2002-ben két-két százalékkal csökken. A politikus megjegyezte: a kormány ezen intézkedéseinek következtében jövőre 180 milliárd forint többletjövedelem marad a polgárok zsebében.Takács Imre szocialista képviselő kétperces hozzászólásában úgy vélekedett, hogy nem növekedhetett a nyugdíjak vásárlóértéke, mivel 23 százalékkal magasabb lett a mezőgazdasági termékek ára. Keller László (MSZP) frakciója nyugdíjemelésről szóló módosító indítványát ismertette, amely szerint jövőre a kormány által javasolthoz képest további 5,5 százalékkal kellene emelni a nyugdíj mértékét. – Az MSZP képviselőcsoportja szerint elsőbbséget kell adni a fiatalok első lakáshoz jutásának, a városi lakások rehabilitációjának és a lakásmobilitás élénkítésének.Pintér Sándor belügyminiszter arról szólt, hogy a gázközművagyonból az önkormányzatokat megillető rész kifizetésével és az önkormányzatok évközi részleges támogatásával csökken az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települések száma. Megítélése szerint a fejlődés irányába mutat, hogy a költségvetési törvényjavaslatban megfogalmazódik az önkormányzati kis kincstárak létrehozásának gondolata, ennek ösztönzését ötszázmillió forinttal támogatják.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
