Pannon GSM: Túl az egymillión

2000. 11. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pannon GSM előfizetőinek száma nemrég túllépte az egymilliós határt. Ez a szám mutatja, hogy sikerül egyre többet ledolgozni az indulási hátrányból, amit Drozdy Győző, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese szerint az okozott, hogy versenytársuk meglévő értékesítési hálózatot örökölt. Mögötte volt a Matáv, támaszkodni tudott a négyszázötven megahertzes rádiótelefon kiépített átviteli hálózatára, és természetesen magára a névre is. Az indulásnál Európában mindenhol érződött az évszázados hagyományú vezetékes telefontársaság által beindított GSM-szolgáltatás előnye a piacra újonnan belépővel szemben. Most, amikor egy kiemelkedő növekedést produkáló esztendő végéhez közeledik, a Pannon GSM vezetői biztosak benne, hogy bírni fogják a versenyt. Jól működik kiépített viszonteladói hálózatuk, jó helyen vannak, mintaboltjaik forgalmasak, és ajánlataikat rendre kedvezően fogadja a piac.– Mennyi az utólag és mennyi az előre fizetők, a Praktikumot választó ügyfelek aránya?– Úgy tapasztaljuk, hogy az egyre nagyobb tömegben előfizetővé váló fiatalok jobban szeretnek előre fizetni. Ezért emelkedik gyorsabban a Praktikumra előfizetők száma, mint a többieké. Arányuk már meghaladta a negyven százalékot.– Mekkora volt az előfizetők számának növekedése a Pannon GSM-nél a tavalyi év első háromnegyed évével összehasonlítva?– A növekedés sebessége megduplázódott. Az idén több mint kétszer olyan gyorsan nőtt az előfizetői tábor, mint tavaly. Ez azt mutatja, hogy erőteljesen megugrott a fizetőképes kereslet a mobiltelefónia iránt. Magyarország belépett egy új fejlődési szakaszba, ahol általában jellemző erre a piacra az exponenciális növekedés.– Mekkora a feladott SMS-forgalom, és hogyan nőtt tavalyhoz képest?– Azt mondhatom, hogy átlagosan minden előfizetőre jut naponta egy rövid üzenet. Korábban a forgalom jelentős részét azok az üzenetek adták, amelyeket a rendszer küld ki, ha valakinek üzenetet hagytak. Ma már ez a kisebbség, ami azzal függhet össze, hogy gyorsan nő a fiatal előfizetők száma, akik lelkesen használják az SMS-t.– Siker a Pannonnak a Tv 2 nézőivel való SMS-levelezés?– Ez egy Tv 2-szolgáltatás, inkább nekik gyűjt nézőket, mint nekünk előfizetőt. Aki ugyanis rákap az azonnali reagálás ízére, az nem kapcsolgat a csatornák között, hanem ott marad a Tv 2-nél.– Volt-e idén különösen sikeres konstrukciójuk, illetve volt-e különösen sikertelen?– Sikertelen nem volt, az idei évünk különösen jól alakult. A sok sikeres akció közül talán a diákoknak szóló ajánlatunk emelkedik ki egy hajszálnyira. Egy másik nagyon jól fogadott szolgáltatásunk a Pannon Praktikum feltöltés bankjegykiadó automatán keresztül. Ebben most – ismét megelőzve a versenytársakat – tovább is léptünk. Előfizetőinket a két legnagyobb hálózat, a Euronet és az OTP ATM-jei szolgálják ki.– A Pannon vezette be először azt is, hogy az előre fizető előfizetők külföldről is telefonálhatnak. Élnek ezzel a lehetőséggel?– Igen, jól működik, bár tudni kell, hogy ez nem tömeges szolgáltatás. Annak ugyanis, aki rendszeresen jár külföldre, jobban megéri a havidíjas előfizetés. Itt mi az esetlegesen, kivételesen külföldre utazókra gondoltunk, tarthassák meg ők is utazás közben a kommunikációs lehetőséget. Ami érdekes, hogy a lehetőséggel számolnak az emberek. Megnyugtató azok számára, akik előre tervezik, hogy egyszer-kétszer egy évben külföldre mennek pihenni, és valamiért jobban kedvelik az előre fizetést, hogy közben kedvező áron barangolhatnak, telefonálhatnak. Már nem kell hogy úgy érezzék, elvész a kommunikációs lehetőségük, ha nem a havidíjas előfizetést választják. Előny az is, hogy nincs meg a számlakimerülés veszélye, hiszen egy telefon valakinek itthon, és egy bankautomatánál feltöltik itthonról a Praktikum kártyát.– Mekkora elterjedtséget vár idén év végére?– Szerintem idén év végén a mobil-előfizetők aránya eléri a huszonhét százalékot. Ami pedig a Pannon GSM-et illeti, arra számítok, hogy az év hátralévő hónapjaiban is tartjuk az elért növekedési arányt.– Mit gondol, Drozdy úr, a versenyről a GSM piacon?– Fontos, hogy lássák az előfizetők és hatóság is, hogy itt nagyon éles verseny folyik. Aki közelről nézte, az látta, mi történt, amikor bevezettük az internetes nemzetközi távhívást, a +0 szolgáltatást. Alig egy hónapra követtek minket a versenytársak – még a Matáv is –, majd következett az oda-vissza többlépéses árverseny, aminek eredményeképpen mi maradtunk, és azóta is mi vagyunk a legolcsóbbak. De a verseny eredménye az is, hogy kijöttünk a beszélgetés első pillanatától kezdődő másodperces elszámolással, ami a versenytársunknál mind a mai napig nem létezik. Ez csak két példa, zajlik a verseny, sorra jelennek meg az előfizető számára egyre kedvezőbb ajánlatok. Mert növelni az előfizetők számát csak úgy tudjuk, ha az ügyfelek elégedettek velünk, és egyre több, jobb szolgáltatást kapnak a pénzükért.– Tervezik a GPRS bevezetését?– Foglalkozunk vele, tervezzük, de van egy nagyon fontos stratégiai alapelvünk. Az, hogy egy szolgáltatással csak akkor szabad megjelenni a piacon, ha azt az előfizető értékelni és használni tudja. Nem szabad, nem érdemes haszontalan szolgáltatást kínálni. Ezért akkor lépünk vele piacra, ha már nagy mennyiségben elérhető lesz a GPRS telefonkészülék, és amikor lesznek hozzá tartalomszolgáltatások is. A csomagkapcsolt hálózat önmagában nem érték, az számít, hogy az előfizetőnek előnyére szolgál-e vagy sem. Nem vagyunk lépéskényszerben azért sem, mert az adatátvitelt gyorsító HSCSD-n alapuló PannonSztráda szolgáltatást már ma is használhatják azok az előfizetőink, akik sokszor és viszonylag sok adatot továbbítanak táskaszámítógépre táskaszámítógépről.– Van olyan Pannon GSM szolgáltatás, amivel nagyon elégedettek?– Több szempontból is örülök a már említett +0 sikerének, hiszen bevezetésével nagyot léptünk előre a telefonszolgáltatás teljes liberalizációja felé. Örvendetes az SMS népszerűségének erőteljes növekedése. Önmagában is, hiszen hasznot hoz, de azért is, mert éppen az adatszolgáltatások, végső soron a legkorszerűbb technikák, köztük a GPRS irányába bővíti az előfizetők szokásait, érdeklődését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.