November 29-én lesz az első tárgyalása annak a pernek, amelyet az RTL Klub indított az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen, miután a médiahatóság nem ismerte el közszolgálati műsornak a Fókusz című, naponta jelentkező programot – tudtuk meg. Az ORTT várhatóan a napokban tárgyalja a tv2 és az RTL Klub idei első féléves beszámolóját arról, hogy mennyiben teljesítették a műsor-szolgáltatási szerződésükben vállaltakat.A kereskedelmi tévék indulásakor a médiahatósággal kötött megállapodás – vagyis a műsorszolgáltatási szerződés – azt írja elő, milyen arányban, melyik műsorsávban köteles a műsorszolgáltató a saját vállalása alapján – közszolgálati programot sugározni.Értesülésünk szerint az ORTT irodájának előterjesztésében egyebek mellett az szerepel, hogy a tv2 a vizsgált 26 hétnek csupán egy töredékében teljesítette a kulturális és művészeti műsorok sugárzására vonatkozó vállalásait, a tudományos műsorok vetítése mindössze hat héten át felelt meg a szerződésben foglaltaknak, február 13-ig pedig vasárnaponként nem tett eleget a 20 perces összefüggő hírműsor vetítésére vonatkozó kötelességének. A beszámoló szerint a tv2 a Vad angyal című filmsorozatát közszolgálati műsorszámnak könyveli el.Lapunk úgy tudja, hogy az RTL Klub 2000 első féléves beszámolójában ismét a közszolgálati programjai közé sorolta a Fókusz című műsort – ezt az előző beszámoló tárgyalásakor már elutasította az ORTT –, illetve a Fókusz Pluszt és a Legyen ön is milliomost is. Értesülésünk szerint a kereskedelmi csatorna pert indított az ORTT ellen, miután a médiahatóság nem ismerte el közszolgálati programnak a Fókuszt. Az első tárgyalás november 29-én lesz.
Orbán Viktor bejegyzésével van tele az olasz sajtó
