Két héttel a romániai általános és elnökválasztások előtt a Ion Iliescu által vezetett Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) toronymagasan vezet a közvélemény-kutatásokban, és már biztos győztesként is viselkedik.A PDSR második embere, Adrian Nastase – akit Iliescu miniszterelnöknek fog javasolni – országos kampánykörútján már azt is bejelentette, hogy jövő év januárjában rendkívüli parlamenti ülésszakot fognak összehívni, hogy ne álljon be túl hosszú szünet a törvényhozás munkájában. A politikus ígéretet tett arra, hogy az új román kormány decemberben, illetve legkésőbb január elején meg fog alakulni. A parlamenti tevékenység megkezdésének sürgetése a PDSR azon korábbi fenyegetésével áll kapcsolatban, amely szerint a párt az elmúlt négy évben elfogadott jogszabályok jelentős részét módosítani fogja, amennyiben hatalomra kerül. Iliescuék elsősorban a nehezen megindult reparációs folyamatot ellenzik, amelynek során a kommunista diktatúra idején elkobzott föld- és erdőterületeket kezdték visszaszolgáltatni, és szélesedett volna az államosított ingatlanok restitúciója is.Kolozsváron Nastase saját pártja számára nagyon fontos jelnek nevezte, hogy első alkalommal Erdély különböző részeiben is átvették a vezetést; a PDSR szavazóbázisa eddig jellemzően a Kárpátokon túli területekről verbuválódott. A párt második embere Szatmárnémetiben az RMDSZ-szel való, választások utáni esetleges együttműködésről a korábbiaknál sokkal visszafogottabban szólt, és azt fejtegette, hogy „csak kivételes esetben” képzelhető el ez a variáns. Mint mondta, a szövetkezésre vonatkozó hibás feltételezésekben annyi az igazság, hogy a PDSR nem az RMDSZ-hez, hanem közvetlenül a romániai összmagyarsághoz kíván szólni a kampányban. „Ha az európai normák megkövetelik, nem elképzelhetetlen az alku lehetősége az RMDSZ-szel, természetesen tiszteletben tartva saját elveiket” – mondta Nastase.
Ukrajna, jogállamiság, gazdasági válság és zöld átállás az EP-vita középpontjában
