A z életkörülmények folyamatos romlása és a hideg idő beköszönte még tovább növeli azon elkeseredettek számát, akiktől a jelenlegi legnagyobb román ellenzéki alakulat, a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) a tiltakozó szavazatok tömegére számíthat a november 26-i parlamenti és elnökválasztáson. A múlt hónap utolsó napjaiban a CSOP-Gallup intézet által végzett felmérés szerint Ion Iliescu pártja abszolút győzelemre, 51 százalékra számíthat, míg maga az elnökjelölt 48,5 százalékra. A román társadalom radikalizálódását emellett az is hűen jelzi, hogy a szélsőséges nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) 11,7 százalékkal a második helyen áll, akárcsak államfőjelöltje, Corneliu Vadim Tudor (12,8 százalék). A várható nagy politikai fordulat jellegét az olyan kampányszövegek is jól jelzik, mint amilyet Ion Iliescu engedett meg magának az ország egyik legelkeseredettebb régiójában, az immár haldokló szénbányászatáról ismert Zsil-völgyében. A PDSR első embere ott nem kevesebbet jelentett ki, mint hogy elnökké választása esetén megvizsgálja, miként lehetne „szabadlábra helyeztetni” – akár elnöki kegyelem révén is – Miron Cosmát, az elmúlt évtized hírhedt bukaresti bányászjárásainak vezérét. A hihetetlen agresszivitásáról közismert egykori szakszervezeti vezér pillanatnyilag az 1991-ben vezetett hadjárat miatt tölti 18 éves börtönbüntetését. Iliescu Cosmát a jelenlegi kormánykoalíció politikai foglyának minősítette, azt állítva, hogy a Zsil-völgyi bányászok 1990 júniusa óta időnként megismételt fővárosi hadjáratai mindegyikét a most hatalmon lévő alakulatok provokálták ki. Tíz évvel ezelőtt viszont az akkor első elnöki mandátumát töltő Ion Iliescu volt az, aki megköszönte a vájárok vandál bukaresti akcióit.
Orbán Viktor bejegyzésével van tele az olasz sajtó
