Amikor szeptemberben meghirdette Rudolf Schuster államfő az ellenzék kezdeményezésére a népszavazást az előrehozott választásokért, nem zárta ki, hogy maga is részt vesz a voksoláson. Az elnököt ezért a kinyilatkoztatásáért – ha nem is élesen, de rosszallóan – bírálta a sajtó. Az újságírók döntő többsége úgy értékeli ugyanis a népszavazást, mint Meciar hatalmi harcának részét, s bár nem igazán elégedettek a jelenlegi kormány teljesítményével, Pozsony Európa-orientáltsága vitathatatlan, nemzetközi elismertsége pedig összehasonlíthatatlan Meciaréval, ezért – a kormánypártokhoz hasonlóan – feleslegesnek tartják a részvételt a népszavazáson.A dilemmát Rudolf Schuster egészségi állapota, illetve osztrák orvosai oldották meg: az államfő november 20-án vissza akar térni hivatalába kassai utókezeléséről, a doktorok ennek megfelelően záró ellenőrzésre rendelték Innsbruckba. Schuster tegnap el is utazott Ausztriába, ahol várhatóan öt napot tölt el, s mivel a szlovák törvények nem teszik lehetővé, hogy állampolgárai külföldön szavazhassanak, az államfő biztosan nem járul a népszavazási urnához november 11-én.Vélhetőleg azonban nem az államfő szavazatán fog múlni a népszavazás érvényessége, amihez a szavazásra jogosult polgárok ötven százalékának részvétele szükséges. A közvélemény-kutató központok a héten három felmérés eredményét is közölték, amelyek arra utalnak, hogy a Szlovákia önállóságának hét éve alatt megvalósított három népszavazáshoz hasonló eredményt hoz a mostani is, azaz ez is eredménytelen lesz.A megkérdezett polgárok mindössze 25-27 százaléka válaszolt a feltett kérdésre – hogy részt vesz-e a népszavazáson – határozott igennel, további 15-17 százalékuk csak „valószínűleg” feleletet adott, ami lényegében megfelel a jelenlegi ellenzéki pártok támogatói bázisának. Nagyjából ennyien vannak Szlovákiában, akik a vezérelvű, nacionalista politika hívei, a többiek nyitottak az európai értékek felé. Ezért lehetséges, hogy bár a jelenlegi kormány teljesítményével a polgárok nyolcvan százaléka elégedetlen, mégis a mostani, az európai kapcsolatokkal bíró pártok együttműködésében látják Szlovákia jövőjét. Kissé hasonló a helyzetük, mint a Magyar Koalíció Pártjáé, amely nem is olyan régen még a kormánykoalíció elhagyásáról beszélt, mert elégedetlen a kisebbségi kérdés rendezésének mértékével és ütemével, most mégis arra szólítja fel választóit, ne vegyenek részt a népszavazáson. Vélhetőleg sikerrel, merthogy a felvidéki magyarok nagyon nem akarják Meciar visszatérését.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
