Stadler József egyelőre nem tulajdonít jelentőséget azoknak az iratoknak, amelyeket a napokban küldtek meg ismeretlen személyek a Nemzetbiztonsági Hivatalnak. Az akasztói vállalkozó úgy gondolja, hogy az a néhány füzete kerülhetett elő, amelyben az üzleti ügyeit vezette. A háromdossziényi anyagot eddig csak Stadler József ügyvédje, dr. Feldmájer Péter nézhette meg. Szerinte nincs perdöntő jelentőségük, igaz, csupán beletekintett az iratokba. Tegnap arról a parfümüzletről is faggatták az akasztói vállalkozót, amit a fővárosi alvilágban Cinóberként ismert, azóta meggyilkolt Domák Ferenccel bonyolított le még 1994-ben. Az eladott áru után Domák Ferenc nem fizette be a 37 millió forintos áfát.Egy másik parfümüzlet során Stadler József állítólag darabonként tízezer forintot fizetett az áruszakértő által utóbb 250–500 forintra tartott francia áruért. A tízezer forintos vételár miatt a számlán már 1,2 milliárd szerepelt, holott a balassagyarmati eladó mindössze tízmillióért jutott az áruhoz. A Stadler Kft. viszont visszaigényelte a számlán szereplő 1,2 milliárd után a 240 millió forint áfát az APEH-től. Stadler pere ma tovább folytatódik Kecskeméten.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
