Start Rádió: frekvenciavita

Tábori
2000. 11. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törvénysértően jár el az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amikor nem hajlandó tudomásul venni a választott bíróság októberi jogerős ítéletét, amely megállapítja, hogy a 95,3 MHz-re kiírt 1998-as rádióspályázat elbírálásakor megsértette a médiatörvényt és a pályázati kiírás feltételeit – jelentette ki Boros Zoltán, a Start Rádió főszerkesztője. A végzés azt is kimondja, hogy a médiahatóság és a frekvencia nyertesének kihirdetett Klub Rádió Kft. szerződése érvénytelen. A médiahatóság az ítélet érvénytelenítését kérte a Fővárosi Bíróságnál.Nonprofit műsorszolgáltatóként közlekedési műsor sugárzására pályázta meg a 95,3 MHz-es frekvenciát a Start Média Kft. 1998-ban, az akkor még Révész T. Mihály elnökletével működő ORTT-nél. A médiatörvény kimondja: ha a versengő pályázók között nem nyereségérdekelt műsorszolgáltató is indul, azt automatikusan nyertesnek kell kihirdetni, amennyiben a vételkörzet lakosainak nyolcvan százaléka számára már legalább két kereskedelmi adó elérhető. Boros Zoltán, a Start Rádió főszerkesztője leszögezte: törvénysértően járt el az ORTT, amiért mégsem nekik ítélték a frekvenciát. Mint mondta, bár a pályázatukat felbontatlanul, az eredeti pecséttel kapták vissza, az ORTT mégis azt állította, hogy hiányosan adták azt be. A főszerkesztő közölte: a médiahatóság jelenlegi vezetése is figyelmen kívül hagyja a jogszabályokat, amikor nem hajlandó tudomásul venni a választott bíróság jogerős ítéletét.Kovács György, az ORTT főigazgatója közölte: a választott bíróság ítéletének érvénytelenítését kérték a Fővárosi Bíróságtól. Kérelmüket arra alapozzák, hogy szerintük a testületnek nem állt jogában az ügyben ítélkezni. A pályázati kiírásban ugyan szerepel, hogy a vitás kérdésekben a választott bíróság dönt, ám az ORTT szerint ez csak egy erre vonatkozó külön szerződés megkötése esetén áll fenn. Kovács György rámutatott: a választott bírósági eljárásról szóló törvény kimondja, a feleknek az eljárás tárgyával – a rádiófrekvenciával – szabadon kell rendelkezniük. A médiahatóság azonban a frekvencia odaítélésekor a törvényi előírások kötöttségével jár el. A főigazgató úgy nyilatkozott: természetesen elolvasták a benyújtott pályázatot, ám mivel az tíz példányban érkezett meg, értelemszerűen azt küldték vissza, amelyik felbontatlan maradt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.