Svájc adományozta a terepjárókat

/Hírösszefoglaló/
2000. 11. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar, a svájci, illetve a grúz álláspont szerint nem katonai, hanem polgári rendeltetésűek azok a járművek, amelyeket az orosz vámosok tartóztattak fel Rosztov megyében. A terepjárókat Svájc ajándékozta Grúziának rabszállításra, és hazánk csupán a szállítási útvonal egyik állomása volt.Tegnapi számunkban az NTV orosz kereskedelmi televízió híradására hivatkozva arról számoltunk be, hogy ötven, Magyarországról érkező, katonai rendeltetésű terepjárót szállító vasúti szerelvényt tartóztattak fel Rosztov megyében az orosz hatóságok. A kísérőokmányok szerint a vagonokon teherautóknak kellett volna lenniük.A hírre reagálva Sipos Jenő, a VPOP szóvivője kifejtette: nem igaz, hogy a szerelvény magyar, hiszen az a svájci hadsereg adományaként indult Ausztrián és Magyarországon át Grúziába. Hozzátette: mielőtt a küldeményt a soproni, majd a záhonyi vámhivatal is átvizsgálta, a vagonok már két vámvizsgálaton átestek. – A vámhivatalok megállapították: a szállítmány nem katonai jellegű, és a szerelvények áthaladhattak Magyarország területén – jelentette ki a szóvivő. Állítása szerint semmilyen jogsértés nem történt, és a wassenaari egyezményt maximálisan betartották az illetékesek. A VPOP tegnapig nem lépett kapcsolatba egyik külföldi illetékes szervezettel sem, és megkeresés sem érkezett hozzájuk.A VPOP-nál megerősítették: a szerelvényt a záhonyi határállomáson darus kocsikkal átrakták. A MÁV-nál ugyanakkor közölték: nincs tudomásuk arról, hogy a gépjárművek más szerelvényekre kerültek volna. Kaizinger Tibor, a VPOP ezredese ezt firtató kérdésünkre úgy reagált, hogy akkor „biztos a MÁV-nál tévedtek”.– A Külügyminisztérium szerint teljesen megalapozatlan az orosz NTV televíziós csatorna állítása – közölte tegnap Horváth Gábor külügyi szóvivő. Hozzátette: a tévécsatorna híradása zavaros volt, hiszen hol Görögországot, hol Magyarországot, hol pedig Ukrajnát említette származási országként.Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség ugyanakkor tegnap megerősítette a Grúziába tartó, jelenleg az orosz–ukrán határon veszteglő szerelvény feltartóztatásáról szóló híradásokat. A körzeti orosz vámparancsnokság közleménye szerint – amelyet az orosz hírügynökség idézett – elsősorban azért állították félre a 14 szerelvényt, mert hiányoztak a vasúti tranzitdíj megfizetését igazoló okmányok, továbbá a vámosok megkérdőjelezték az áru bejelentett értékét is: a papírok szerint egy teherautó vámértéke hétezer rubelre jött ki, míg az orosz szakértők másfél-kétezer dollárra becsülik egy-egy ilyen jármű piaci értékét. Az orosz vámhivatal szerint emellett hiányoztak a Roszvooruzsenyije – a már nem létező, egy másik céggel egybeolvasztott orosz állami fegyverexportőr cég –, a védelmi tárca és a központi vámhivatal engedélyei.A déli körzeti vámparancsnokság azt állította, hogy a grúz igazságügyi tárca eddig nem mutatott érdeklődést a feltartóztatott szállítmány iránt – noha Tbilisziben már közölték, hogy az orosz sajtójelentések nyomán felvették a kapcsolatot a moszkvai illetékesekkel –, és ezért ha két héten belül a címzett nem mutatja be a szükséges okmányokat, akkor „a szállítmányt visszajuttatják a feladónak. A rosztovi vámosok rendelkezésére álló okmányok szerint ez Magyarország” – írta az orosz hírügynökség.Az NTV szerdai híradása szerint az orosz hatóságok attól is tartottak, hogy Csecsenföldre kerülhetnek a szerintük katonai rendeltetésű eszközök. A szállítmányt több mint két hete tartóztatták fel.– A svájci kormány ajándéka Grúziának az az ötven kisteherautó, amelyet az orosz vám feltartóztatott a rosztovi területen – közölte Mihail Szaakasvili grúz igazságügy-miniszter, akit az orosz tömegtájékoztatási eszközök idéztek. A grúz miniszter szavai szerint az orosz tévécsatornák híradásaiból értesült csak a vasúti szerelvény feltartóztatásáról, az orosz hatóságoktól semmiféle értesítést nem kaptak. A kisteherautók 20-25 évesek, és kizárólag polgári rendeltetésűek.Philip Cano, a svájci hadsereg vezérkarának szóvivője is megerősítette: a terepjárókat valóban humanitárius célokra ajánlották fel Grúzia számára.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.