Svédország gyorsan bővítene

Pataky-MTI
2000. 11. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Svédország az Európai Unió bővítésének egyik legelkötelezettebb híve és mindent megtesz annak érdekében, hogy az EU-bővítés első köre már 2003-ban bekövetkezzen – jelentette ki Anna Lindh svéd külügyminiszter tegnap Budapesten, miután megbeszéléseket folytatott Martonyi János külügyminiszterrel. A tárgyalásoknak kiemelt fontosságot adott, hogy jövő év elejétől Stockholm veszi át az EU-elnökséget. Anna Lindh – aki a tagjelölt országokat érintő körútja keretében érkezett Magyarországra – elmondta, az unió bővítése jelenti a legfontosabb prioritást a svéd elnökség számára. – Kétségtelen, hogy Magyarország az egyik legfelkészültebb csatlakozni kívánó ország, de vannak olyan területek, mint például a környezetvédelem, ahol további lépések szükségesek az EU-elvárások teljesítéséhez – hangsúlyozta a svéd diplomácia vezetője. A két külügyminiszter úgy vélte, 2001 végére is előrehozható a csatlakozási tárgyalások lezárása. Martonyi János megjegyezte, három-négy olyan tárgyalási fejezet van, amelyet Magyarország már lezárt.Svédország, az Európai Unió következő fél évben soros elnöke úgy látja, hogy az EU országjelentése nagyon kedvező képet fest Magyarországról – derült ki Orbán Viktor miniszterelnök és Anna Lindh svéd külügyminiszter tegnapi budapesti megbeszélésén. Lindh szerint Magyarország lendületes, aktív és konkrét elképzelésekkel teli svéd EU-elnökségre számíthat, Stockholm elkötelezett támogatója a mielőbbi bővítésnek. A svéd külügyminiszter és Orbán Viktor egyetértett abban, hogy amint lehetséges, azonnal rá kell térni a „rázós” témák érdemi megvitatására a csatlakozási tárgyalásokon.A svéd politikus ugyancsak tegnap találkozott az Országgyűlés külügyi bizottságának Szent-Iványi István által vezetett delegációjával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.