A román társadalom tíz évvel a Ceausescu-rendszer megdöntése után még mindig paternalista államra vágyik – állítja Daniel Daianu román közgazdászprofesszor, volt pénzügyminiszter. A nemzetközileg elismert pénzügyi szakember úgy véli, a kommunista rendszer öröksége ma is komoly gondot jelent.– Tíz évvel a Ceausescu-diktatúra bukása után kiheverte-e a román társadalom az elnyomó rezsim több mint negyvenéves pusztítását?– Románia rendkívül mélyről indult 1990-ben. Az 1989-es fordulatig, a térség többi országával ellentétben, Bukarestben klasszikus értelemben vett sztálinizmus tombolt. Ez kétségtelenül rányomta bélyegét az utóbbi tíz év román társadalmára. Ma – immár történelmi távlatokból – még inkább érezzük, menynyire meghatározták az indulás feltételei a változást követő időszakot. Úgy gondolom, a demokratikus intézmények megteremtése jelenti azt az alapot, amely leginkább befolyásolhatja a társadalmat. A jelenlegi helyzetről elmondható, hogy Romániában demokratikus rendszer működik kisebb-nagyobb hibákkal.– Kijelenthetjük, hogy Románia végleg megszabadult a kommunizmustól?– Elképzelhetőnek tartom, hogy a lakosság nagyon vékony rétege még ma is hisz a kommunista ideológiában, de nem beszélhetünk olyan számottevő gondolkodó rétegről, amely hátteret adhatna a politikai visszarendeződéshez. Ugyanakkor a román társadalomnak széles véleményformáló rétege szocialista, szociáldemokrata gondolkodású. A lakosság nagy része továbbra is az államtól várja a közszolgálatok teljesítését és a munkahelyek biztosítását. Jól érezhető a paternalizmus igénye. Nem nehéz erre magyarázatot adni: ha egy társadalomra a létbizonytalanság jellemző, akkor szinte természetesnek mondható ez az igény. Ehhez hozzáadódik a régi rendszer öröksége és az a közgondolkodás, amely óhatatlanul párhuzamokat von. Az embereknek eszükbe jutnak az állami juttatások, azaz tulajdonképpen az a minimum, amelyet a csőd szélén álló kommunista állam igyekezett nyújtani a polgároknak. Az alapvető szabadságjogok hiányának elfelejtése pedig könnyű.– Mennyiben gátolhatja ez a gondolkodásmód a demokratikus fejlődést?– Ez a fajta gondolkodásmód nem hozhatja vissza a kommunizmust, de megerősödhetnek a kommunista gyökerű szociáldemokrata pártok. Nincs is semmi baj, ha ezek a formációk őszintén betartják a demokratikus játékszabályokat. Az igazi veszély abban rejlik, hogy az elszegényedést és reménytelenséget kihasználva előretörhetnek a szélsőséges pártok. A paternalizmus elfogadása, az úgynevezett erős kéz iránti igény veszélyes fejleményekhez vezethet Romániában, de máshol is. Éppen ezért fontos az Európai Unió érezhető közelsége, elérhetősége.
Self-Exposing Recording: Tisza Party VP Instructs EP Leaders on What Line to Take Against Hungary
