Tiltakozó nagygyűlést tartanak ma a szakszervezeti konföderációk a Nemzeti Sportcsarnokban. A munka világát érintő tárgyalásokon – Munka Törvénykönyve módosítása, minimálbér-emelés – egyelőre nem közelednek az álláspontok.Sajátos az a kormányzati magatartás, amikor a kabinet tesz egy kedvezőtlen javaslatot, majd hátradől, és a munkáltatói, illetve a munkavállalói oldalra hagyja, hogy arról megállapodjanak – mondta lapunknak Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, a munkavállalói oldal szóvivője. Mint arról lapunkban beszámoltunk: Herczog László, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára arról tájékoztatott, hogy a Munka Törvénykönyve (MT) tervezett módosításával kapcsolatos egyeztetések jelenleg azért szünetelnek, mert a munkáltatók és a munkavállalók augusztus óta nem tudnak megállapodni a vitás kérdésekben. Borsik elmondta: már megtették szakértői javaslatukat a munkáltatói oldalnak.– A szakszervezetek javaslatát feldolgozva jövő héten megkezdjük a kétoldalú tárgyalásokat a Munka Törvénykönyvéről – tájékoztatott Dávid Ferenc, a munkaadói oldal szóvivője. A munkáltatók még az idén meg szeretnének állapodni a törvényről. A héten tárgyalásokat folytattak a Munkaerőpiaci Alap irányító testületében a minimálbér-emelésről. Noha három javaslatot is tettek a kormánynak az általuk igényelt kompenzáció megvalósítására, eredmény nélkül fejeződtek be a tárgyalások.
Európában is egyre többen mondják ki: Ukrajna nem tudja megnyerni ezt a háborút
