Az amerikai elnökválasztás után egy héttel, vagyis helyi idő szerint ma délután öt órakor minden floridai szavazókörzetnek le kell adnia az összeszámolt voksokat. Ezt Katherine Harris magas rangú floridai tisztviselő jelentette be. Harris hozzátette: azoknak a megyéknek a szavazatait nem veszik figyelembe, amelyek a határidőig nem adják le összesítésüket. Ez a hír sokkolta a Demokrata Párt híveit, hiszen nehezen elképzelhető, hogy a voksok kézi számolásával végeznek a vitatott és demokrata többségű négy megyében. Warren Christopher, aki Al Gore kampánystábját képviseli a floridai szavazatátszámolásnál, erre úgy reagált: ez a döntés értelmetlenné teszi a manuális szavazatösszesítést. A demokraták ebben az ügyben bírósághoz fordultak – de nem a szövetségi, hanem a floridai állami bírói fórumhoz –, azt kérvén, hogy a bíró hosszabbítsa meg a keddi határidőt. Ebben a kérdésben még nem született állásfoglalás. Ez azt jelenti, hogy egyszerre két (egy republikánus és egy demokrata) keresettel kell foglalkozniuk a floridai és szövetségi bíróságoknak.Amennyiben a floridai kormányhivatal döntését nem módosítják, várhatóan szombaton már végeredményt hirdethetnek Floridában, hiszen addigra befejeződik a külföldről levélben elküldött voksok értékelése is. Ha azok nem változtatnak döntően a jelenlegi álláson, és újabb jogi akciók sem késleltetik a végeredmény kihirdetését, akkor néhány száz szavazattal George W. Bush nyeri meg a floridai választást, és ezzel megszerzi az elnökségéhez szükséges huszonöt elektori szavatot.A floridai Miamiban az illetékes szövetségi bíró hétfőn elutasította a republikánusok azon hozzá intézett kérelmét, hogy állítsa le a kézi szavazatszámlálást. A republikánusok ezen végzés ellen fellebbezhetnek, és első reagálásaikból kivehetően fellebbezni is fognak.Egy floridai tisztviselő szerint állama nincs felkészülve arra a nagy nyomásra és feszültségre, amelynek a mostani szavazatszámlálási „cirkusz” alatt ki van téve. A CBS amerikai televíziónak nyilatkozó hivatalnok szerint a szavazatokat tartalmazó urnákat teljesen felelelőtlenül tárolják. Van, ahol irodában tartják, van, ahol egy-egy hivatalnok saját szobájában helyezték el, pedig ezeken a voksokon múlik, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke.A kézi újraszámlálás körüli bírósági harc két fronton zajlik. Az egyik kezdeményezés George W. Bush kampánystábjától indult ki. Eszerint a republikánusok azt kérték a bíróságtól, hogy az állítsa le a kézi szavazatszámlálást, mivel abban benne rejlik az emberi hiba, sőt a csalás lehetősége is. Ezt az érvrendszert kissé gyengíti az a tény, hogy Texasban éppen Bush kormányzó látta el aláírásával azt a törvényt, amely kézi szavazatszámlálást rendel el szoros választási eredmény esetén. A demokraták azzal az érvvel védelmezik a voksok öszszesítésének manuális módját, mert szerintük csak így lehet minden egyes leadott szavazatot értékelni. A gépi ellenőrzés során ugyanis (ezt támasztják alá az eddigi események) elveszhetnek azok a kártyák, amelyeket a szavazóknak nem sikerült teljes egészében kilyukasztani. (Most ezeket a szavazólapokat a fény felé fordítva, a kívülálló számára igencsak furcsa módon ellenőrzik.) A szavazatok kézi újraszámolásának leállítását kezdeményező republikánus kereset érdekessége, hogy azt egyből szövetségi szintre adták be. Ezzel egy országos fontosságú ügyben a szövetségi igazságszolgáltatás beavatkozását kérik egy tagállam joggyakorlatába. A másik bírósági keresettel a szavazat-újraszámlálásban érdekelt megyék azt kezdeményezték, hogy a floridai hatóságok járuljanak hozzá a manuális voksösszesítés keddi határidejének meghosszabbításához. Ezt indokolhatja, hogy Palm Peach megyében 425 ezer, Volusia megyében 184 ezer szavazólapot kellene egyenként ellenőrizni.Eközben egyre élesedik a szembenállás a republikánusok és a demokraták tábora között. Bush stábja két érvvel sürgeti Al Gore-t, hogy ismerje el a vereségét. Az egyik, hogy eddig minden egyes újraszámlálás után Bush vezetett, és a hagyományok szerint a levélben leadott szavazatokban a külföldön élő amerikaiai választók elsősorban a republikánus jelölteket szokták támogatni. (A hivatalos adatok szerint 961, a nem hivatalos adatok szerint 279 szavazat a különbség Bush javára.) A Bush érdekeit Floridában képviselő volt külügyminiszter, James Baker szerint a sorozatos újraszámlálások akár hetekig elhúzódhatnak. Ez a folyamat alááshatja Amerika nemzetközi tekintélyét, és megingathatja az amerikaiaknak a választási rendszerbe vetett bizalmát, lelassíthatja a hatalomátadást. Republikánus körökben nem titkolják, hogy amennyiben Gore újabb szavazatszámlálást kér Floridában a levélben beérkező voksok összesítése után is, akkor Bush csapata hasonló eljárást kezdeményez Iowa, Wisconsin és Oregon államokban, ahol kevesebb, mint ötezer szavazattal nyert a demokrata elnökjelölt. Az országos összesítésből egyelőre kivont Új-Mexikóban Bush mindössze 17 vokssal kapott többet, ezért a helyi vezetés rendőri védelem alá helyeztette a külföldről érkezett szavazólapokat.
Ukrajna, jogállamiság, gazdasági válság és zöld átállás az EP-vita középpontjában
