Számolgató MSZP

Pásztor-MTI
2000. 11. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP támogatottsága a falvakban legtöbb helyen alatta marad a Fidesz és az FKGP együttes támogatottságának – állapítja meg egy szocialista háttéranyag. Nem lesz miniszterelnökjelölt-állítás a párt novemberi tisztújító kongresszusán – jelentette ki Kovács László pártelnök az MSZP megyei elnöki értekezletének tegnapi ülése után.Kovács László tájékoztatása szerint az MSZP megyei elnökeinek tanácskozásán egyetértés körvonalazódott arról, hogy a kormányfőjelöltet a parlamenti választások előtti „ésszerű időben”, lehetőség szerint az országos lista állításával együtt kell megválasztani. A pártelnök közölte: a borsodi szocialisták kezdeményezése nyomán a novemberi kongresszusi ülés foglalkozik majd a miniszterelnök-jelölés kérdésével, de csak a választási előkészületekre is kitérő kongresszusi határozat keretein belül.Vidékpolitikai munkacsoportok országos hálózatának kialakításába kezdett az MSZP azzal a céllal, hogy elkészítse a magyarországi választókerületek „problématérképét” – tudtuk meg Nagy Sándortól. A szocialista képviselő elmondta: elsősorban arra a 115-120 választókerületre koncentrálnak majd, amelyben meghatározó súllyal van jelen az agrárium. Az e témával foglalkozó háttéranyag megállapítja: a nagy támogatottságú gyűjtőpártok szerepét a falvakban is az MSZP és a Fidesz tölti be, de a két párt a szavazatok jóval kisebb arányának begyűjtésére képes, mint a városokban, illetve országosan, mert jelen van egy harmadik gyűjtőpárt, az FKGP. Ez a választási rendszer mandátumszerzési mechanizmusait figyelembe véve felértékeli az FKGP pozícióját – áll a szövegben. A dokumentum leszögezi azt is: az MSZP támogatottsága a legtöbb helyen alatta marad a Fidesz és az FKGP együttes támogatottságának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.