Torgyán József agrárminiszter, a parlament tegnapi ülésén napirend előtt a kormány nevében felszólalt, és részletesen beszámolt az építkezéséről. Az ellenzéki képviselőcsoportok vezetői bírálták a minisztert, mivel szerintük ezzel kapcsolatban korábban többször egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tett. A Fidesz képmutatásnak minősítette az MSZP frakcióvezetőjének felszólalását.Az én házam, az én váram – idézte Torgyán József az angol mondást, hozzátéve, hogy az MSZP és az SZDSZ, valamint a média máris megkezdte a támadását, holott még fel sem épült a háza. A kisgazda politikus ezt követően részletesen ismertette az építkezés – korábban lapunkban is megjelent – előzményeit. Torgyán arra emlékeztetett, hogy 35 éves ügyvédi múlttal rendelkezik, felesége pedig közismert operettprimadonna volt, és kettőjük keresményéből vásároltak 1990 előtt három ingatlant. Az örökségekkel együtt összesen öt ingatlan volt a birtokukban. Mint elmondta: 1998. március 16-án robbantásos merényletet követtek el ellene, és ezt követően a „családi tanács” úgy döntött, hogy elköltöznek a budapesti Endrődy Sándor utcai társasházból. Tájékoztatása szerint a korábban eladott épületek árából, illetve családi összefogással 50 millió forintért kezdték meg egy kétszintes családi ház építését. Torgyán József szavai szerint a magyar Országgyűlés történetében először hangzott el olyan beszámoló, mint amit ő adott.A kétperces reagálások során valamennyi ellenzéki frakcióvezető kifogásolta, hogy Torgyán József a kormány nevében kapott szót.Kovács László (MSZP) hangsúlyozta: kérdésük Torgyán József vagyonbevallásának hitelességére vonatkozik és nem arra, hogy miből épült a háza. – Ha a nyilatkozat valós, akkor Torgyán Józsefnek el kell számolnia a közvélemény felé, hogy mi a vagyongyarapodás forrása, ha pedig nem hiteles a bevallás, akkor valótlant állított – jelentette ki. Kuncze Gábor (SZDSZ) úgy fogalmazott: a probléma az, ha egy képviselő összevissza beszél.– Kovács László felszólalása a képmutatás iskolapéldája volt – vélekedett Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője. Kifejtette: valamennyi képviselőnek nyilvánosságra kellene hoznia teljes vagyonnyilatkozatát, de ez jelenleg azért nem lehetséges, mert az MSZP–SZDSZ-koalíció tagjai az előző parlamenti ciklusban a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó törvény elfogadásakor leszavazták az erre irányuló fideszes módosító javaslatokat. Szájer felszólította a szocialistákat és a szabad demokratákat, hogy legalább most támogassák a Fidesz által benyújtott törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a titkos vagyonnyilatkozatok nyilvánosságra hozatalát.Lányi Zsolt, az FKGP frakcióvezető-helyettese közölte: Torgyán József kisgazdaelnök írásba adta: valamennyi vagyonnyilatkozata mindenben megfelel a valóságnak. Szavai szerint a kisgazdák történelmi tapasztalatok alapján megszokták a támadásokat, azt, hogy hol jobbról, hol balról akarják eltaposni őket, mindezek ellenére kitartanak elveik mellett.Csurka István, a MIÉP frakcióvezetője úgy fogalmazott: az a tény, hogy Torgyán József a kormány nevében elmondhatta e beszédét, azt jelenti: a kormány öngyilkosságra készül, mert az előzmények figyelembevételével erkölcsi képtelenség azonosulni azzal, ami elhangzott. A MIÉP elnöke ugyanakkor megjegyezte: kétségtelen, hogy egyeztetett sajtó- és más támadás folyik Torgyán József és a kormány ellen. Kuncze Gábor a napirend előtti vita újabb szakaszában az „összenő, ami összetartozik” kitétellel illette a formálódó 2002-es Fidesz–kisgazda választási szövetséget, amely szerinte erkölcsi közösségvállalást is jelent. Vancsik Zoltán (MSZP) „közpénzt lenyúló együttesnek” nevezte a kisgazda tárcák vezetését, és menesztésüket javasolta a miniszterelnöknek.Torgyán József ezzel szemben Csurka Istvánnak azt ajánlotta, hogy „a privatizáció dicsőítéséért kapott” 36 millió forintról, a borházról, a világ egyetlen veszteséges lóverseny-vállalkozásáról, illetve a MIÉP-frakció jelentős állami támogatásának hollétéről számoljon be. Az FKGP elnöke Kuncze Gábort arra emlékeztette, hogy „Európa egyetlen olyan belügyminisztere volt, aki hivatali ideje alatt két alvilági személyiséggel – Prisztás Józseffel és Fenyő Jánossal – is barátkozott, akik akció közben vesztették életüket”. Vancsik Zoltánnak azt ajánlotta, hogy viselje a szülői felelősséget kábítószert forgalmazó gyermekével kapcsolatban. A miniszter visszautasította és alaptalannak minősítette a kisgazda tárcákat ért vádakat.Kuncze Gábor szabad demokrata frakcióvezető és Hack Péter országgyűlési képviselő nem tudta hétfőn nyilvánosságra hozni vagyonnyilatkozata zárt részét, mivel a mentelmi bizottság alkalmazottja az érvényes jogszabályokra hivatkozva megtagadta a dokumentumok kiadását. A törvény alapján ugyanis csak összeférhetetlenségi eljárás esetén bonthatja fel a bizottság a titkos borítékot. A két képviselő rögtönzött sajtótájékoztatón, szóban számolt be vagyoni helyzetéről. A szabad demokraták jogellenesnek minősítették a mentelmi bizottság hozzáállását.Az Országgyűlés megkezdte az okmánykiadással és -nyilvántartással összefüggő törvénymódosítás tárgyalását. A javaslat kitér arra is, hogy a személyazonosító igazolvány kiadása iránti kérelmet ne csak a körzetközponti jegyzőnél, hanem az országos nyilvántartást vezető központi szervnél – a Belügyminisztérium Központi Hivatalánál – is be lehessen nyújtani. Meghatározza, hogy a daktiloszkópiai és fényképnyilvántartásba, valamint a DNS-profilok nyilvántartásába nem kell felvenni azt, akivel szemben a büntetőeljárás magánvádas eljárásban folyik.Megkezdődött a külföldre utazásról szóló törvény módosításának vitája is. A javaslat szerint a kiskorú gyermek úti okmányát vissza kell vonni, ha azt bármelyik szülő azért kéri, mert annak kiadásához való hozzájárulását visszavonta, vagy a szülői felügyeleti jog gyakorlására jogosult szülő azért kéri, mert a másik szülő – akinek a szülői felügyeleti joga megszűnt vagy szünetel – a kiskorú úti okmányát a felügyeleti jog szüneteltetése alatt vagy megszűnését követően nem adta át. A javaslat lehetővé teszi a külföldre utazásban korlátozottak, illetőleg az érvénytelen úti okmánnyal rendelkezők adataihoz való közvetlen hozzáférést a határőrség részére, a használat jogszerűségének gyors ellenőrzése, illetőleg a jogosulatlan külföldre utazás megakadályozása céljából.Szintén tegnap kezdődött az egyes közlekedési törvények módosításáról szóló javaslat tárgyalása. Az indítvány az EU-jogharmonizáció része, de a módosítást indokolják a társadalmi és gazdasági változások is. Egyik legfontosabb eleme, hogy a jövőben a külföldi járművek közúti ellenőrzését a közlekedési hatóság önállóan is végezheti.
Por a romok felett
