Szűrös nem szereti a revánsszellemet

Stefka István
2000. 11. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németh Miklós nem tudott integrálódni a pártba, de az MSZP sem tudta integrálni Németh Miklóst – véli Szűrös Mátyás. Úgy látja, Kovács László pártelnök testesíti meg leginkább a párt arculatát. Szíve szerint viszont annak örülne, ha Nagy Sándor lenne az MSZP elnökhelyettese.Külső szemlélők úgy látják, hogy a Magyar Szocialista Párt majdnem ugyanolyan válságban van, mint 1990-ben.– Nem hiszem, hogy ugyanolyan válságban van. A pártban programalkotás zajlik, a vezetőség megújítása van napirenden.– A belső feszültségek megnőttek, különösen a két aspiráns, Kovács László és Németh Miklós között.– Én úgy látom, hogy az országnak szüksége van erős balközép pártra és egy erős jobbközép pártra is. Ennek megteremtése vitákkal jár.– Ön szerint tehát még nincs erős balközép? Úgy érzi, hogy veszélyben van a baloldal?– Ismétlem, válságot nem érzek, hiszen a platformtanácskozásoknak már vége. Az MSZP-ben három fő platform van: a Társulás a Szociáldemokráciáért, a Baloldali Tömörülés és a Szocialista Platform. Nos, ezek már kialakították a programtézisekkel kapcsolatban az álláspontjukat, és a személyi kombinációk is tisztázódtak. Az, hogy vita van a vezetők között, még nem jelenti azt, hogy mély válság lenne.– A párton belül is vita van. Hiszen például a Baloldali Tömörülés a Kádár-korszak folytatójaként lép fel, míg a Szocialista Platform nemzetibb elkötelezettségű, népi Magyarországot látna szívesen.– Ez egy balközép gyűjtőpárt, még nem igazán szociáldemokrata párt, hiszen nincsenek közvetlen élményei a Kéthly Anna-időszakból.– Mivel nem jogutód.– Így van. Ilyen értelemben szociáldemokrata típusú pártnak tekinti a Szocialista Internacionálé is, de azért sok még a teendő. Mindenesetre a politikai irányzatok között kezd kialakulni egyfajta belső szövetség, ami képessé teheti a pártot a centrum felé orientálódva a szövetségkötésre vagy legalábbis az együttműködésre a jobbközép politikai erőivel.– Ez az ön álma?– Azt szeretném, hogy egyfajta folyamatosság alakuljon ki a politikában. Ugyanis a választáskor a reváns vágya dolgozik az ellenérdekű pártokban, gondolkodásuk középpontjában a leváltás a fő koncepció.– Ön mint ellenzékben lévő szocialista képviselő, nem leváltani akar?– A helycserének nem vagyok ellene, de nem így. Ne a kibékíthetetlen ellentétek hajtsák a pártokat, hanem inkább az derüljön ki, hogy ez vagy az a párt jobban csinálja, mint a másik. Nem szeretem a leváltás szót, inkább vetélkedő és versenyző, erős demokratikus pártok küzdelmét látnám szívesen. El kellene kerülni azt, hogy négyévenként a győztes párt vagy koalíció mindent elölről kezdjen.– Miért vár el ilyesmit attól az MSZP-től, ahol a párton belül is leváltási hangulat van? Németh Miklós volt miniszterelnök le akarja váltani Kovács László szocialista pártelnököt.– Én sajnálom, hogy Németh Miklós nem tudott integrálódni a párt vezetőségébe, illetve a párt vezetősége nem tudta őt integrálni eddig. Szokatlan a helyzet, ami Németh Miklós körül kialakult. Hazajött, és talán túl nagy igényekkel lépett fel. Úgy látom, hogy erre igazán nem akadt vevő és nem találja igazán a helyét. Ugyanis Németh Miklós a párt irányítását három pillérre építené, amiben a legfontosabb szerepet nem a pártelnökség játszaná, hanem a miniszterelnök-jelölt és a köréje csoportosuló személyek, a harmadik pillér viszont a frakció lenne. Ez lehet, hogy nem rossz elképzelés, de az nem megy, hogy akik eddig dolgoztak, azokat kirekesztenék. Véleményem szerint Németh Miklósnak jobban kellene igazodnia a kialakult helyzethez. Ugyanis Kovács László testesíti meg jelenleg a legjobban az MSZP politikai arculatát. Erős a pozíciója, népszerű, százszázalékosan jelölik a párt elnökének. Németh Miklós viszont nem fogadott el ajánlatokat, mint például legyen-e képviselőjelölt vagy a párt elnökhelyettes-jelöltje, holott ezzel megerősíthette volna párton belüli helyzetét. Kétségtelenül szükség van rá a demokratikus baloldalon, a pártban, de nem így.– Nem arról van szó, hogy Németh Miklós úgy látja: a jelenlegi vezetés képtelen a megújulásra?– Németh Miklós nyilvánvalóan más módszerrel képzelné el a választási győzelmet, de igazából nem lehet tudni, hogy mit akar. Tulajdonképpen még nem nagyon tudom, hogy Németh Miklós mit akar képviselni Magyarországon. Az az érzésem, hogy elszakadt a hazai viszonyoktól, és még nem igazán élte bele magát a magyar valóságba.– Tudtommal többen nem értenek teljesen egyet Kovács László politizálásával, és közéjük tartozik Horn Gyula is.– Úgy van, de ez fordítva is igaz. Horn Gyulának még jelentős a tábora.– Ön a népi baloldalhoz tartozik. Egyébként pedig ön az egyetlen, aki 1985 óta folyamatosan képviselő.– Igen, de ez a platform a szocialista párton belül most nem erős. Ami nagyobb baj, hogy van most a párton belül egy hangadó társaság, a második vonal, amelynek tagjai időnként eléggé mérgesen nyilatkozgatnak és alakítják a hangulatot.– Nevesítve?– Nem mondanék neveket, de létezik a szocialista párton belül egy olyan másodrangú politikai gárda, akik agresszívek, káromkodnak a parlamentben, címervitákat provokálnak, a sajtóban lejáratják párttársukat, otrombán személyeskednek. De akad olyan is, aki az Európai Unióról írva cinikusan szól a nemzet önérzetéről, a nemzeti érdekek képviseletéről, ahelyett, hogy az érdemi kérdésekről tárgyszerűen szólna és az ország érdekeiért folytatná politikai tevékenységét. Az „átok-szitok” politikát sugallók nem olyan népszerűek a szocialista pártban. Ennek ellenére a kongresszuson Kovács Lászlót nagy többséggel megválasztják elnöknek, hiszen ő a legnépszerűbb, és a pozíciója is a legerősebb a pártban. Én jó megoldásnak tartanám, ha az elnökhelyettes Nagy Sándor lenne, aki megtestesíti a népi-nemzeti irányvonalat, a vidék Magyarországát. Általa jobbak lennének az esélyek belső és külső szövetségek kötésére.– Szili Katalint jelölték.– Szerintem Nagy Sándor a legesélyesebb. Ez a konstelláció előbbre vinné a szocialista párt ügyét, legalábbis abba az irányba, amerre én szeretném.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.