Támogatások Eger városának

Palágyi Edit
2000. 11. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szó sincs arról, hogy a polgári kormány nehezíteni akarná az ellenzéki önkormányzatú települések helyzetét, s erre Eger is kiváló példa – mondta tegnap Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának helyettes vezetője tegnap Egerben, ahol Homa Jánossal, a város országgyűlési képviselőjével tartott sajtótájékoztatót a kormány kétéves költségvetésének alapelveiről.Idén a címzett és céltámogatásokra szánt 23 milliárd forintból 17 milliárd jutott az ellenzéki képviselő-testülettel bíró helységeknek – jelentette ki Rogán Antal. Elhangzott: az idén jelentős támogatást kapott a szocialista polgármesterrel bíró Eger is.A központi költségvetés mintegy 1,2 milliárd forinttal támogatta a Gárdonyi Géza Színház augusztusban befejezett rekonstrukcióját, a regionális területfejlesztési tanácson keresztül pedig mintegy 50 millió forinttal segítik az egri vár felújítását.Az egészségügyi tárca 80 millió forintos támogatásával épül fel Heves megye kórházának sürgősségi osztálya, s a napokban adták hírül, hogy a minisztérium újabb 22 millió forinttal támogatja a megye egészségügyét. Mintegy 40 millió forintot nyert a hevesi megyeszékhely millenniumi programjaira a kormánybiztos hivatalától, a kultuszminisztérium pedig mintegy 70 millióval járult hozzá a jelentős műemlékek, például a Kis-zsinagóga és a Buttler-ház felújításához.Homa János elmondta, hogy biztatóan haladnak a tárgyalások a Makovecz-uszoda üzemeltetéséről: a több mint kétmilliárd forintos beruházással épülő sportcentrum fenntartását várhatóan 10 évre vállalja az Ifjúsági és Sportminisztérium, s ez újabb5-600 milliós támogatást jelent a városnak.A Makovecz-uszodát – melyet a napokban tartott műszaki átadás után novemberben már kipróbálhatnak az egriek – december elején adják át ünnepélyesen a nagyközönségnek, a tervek szerint az alapkövet lerakó Deutsch Tamás ifjúsági- és sportminiszter jelenlétében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.