A Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Rt. héttagú igazgatóságából négy tagot visszahívott, és öt újat delegált a tiszaújvárosi cég rendkívüli közgyűlése a majd 33 százalékos tulajdonhányaddal rendelkező Mol Rt. kezdeményezésére tegnap.Majd kilencven százalékban képviseltették magukat a befektetők a TVK Rt. rendkívüli közgyűlésén, amelyet a Mol Rt. kezdeményezésére hívott össze a vegyi kombinát igazgatósága. A szavazók 27 százaléka látványosan ellenezte a Mol határozati javaslatait, amelyek az alapszabály megváltoztatására, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok cseréjére irányult. Az alapszabály módosításával a Mol – többek között – a TVK tulajdonosi körének átláthatóságát, valamint a TVK igazgatóságának pénzügyi műveletekre vonatkozó nagyobb hatáskörét kívánta biztosítani. A minősített többségi szavazatot igénylő alapszabály-módosításokat a közgyűlés elvetette. A részvényesek 27-28 százaléka látványosan a Mol kezdeményezései ellen szavazott. Az Általános Értékforgalmi Bank 4,12, a Milford Holdings Ltd. 13,5, a CiOil and Gas Company 5,2, a Wienna Capital Partners pedig 0,8 százalékos tulajdoni hányaddal szavazott. Elemzők nem tartják kizártnak, hogy az említett cégek egy érdekeltségi kört, nevezetesen a magyar petrolkémiai iparban terjeszkedni kívánó orosz befektetőket képviselik. Az egyszerű többséget igénylő személycserékben viszont bejöttek a Mol Rt. számításai. Javaslataira a TVK eredetileg héttagú igazgatóságából azonnali hatállyal visszahívta a közgyűlés Varzsinszky Artur Josefet, Szoboszlói Lászlót, S. Varga Bélát és Kovács Ferenc Lászlót, a vegyi kombinátban még 15 százalékkal bíró BorsodChem elnök-vezérigazgatóját. Kizárólag a Mol Rt. javaslatára öt évre a TVK vezetőtestületébe került: Michel-Marc Delcommune, a Mol Rt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese, Ulrich István, a Mol Rt. downstream üzletágának igazgatója, Sarkadi Nagy Péter, a Mol Rt. stratégiai tanácsadója, valamint Fred Faiz független szakértő és Diczházi Bertalan, a Növekedéskutató Intézet Rt. főtanácsadója. A Mol kezdeményezésére a közgyűlés a felügyelőbizottságból visszahívta Molnár Józsefet, a BorsodChem Rt. vezérigazgató-helyettesét, akinek helyére Daniel Stewart Robert, a Mol Rt. számviteli és adóigazgatója került.A TVK részvényei tegnap 160 forinttal gyengültek az értéktőzsdén, a Mol-papírok árfolyama viszont harminc forinttal erősödött.
Brüsszelben bárkit eltalálhat egy eltévedt golyó
