Még szerdán késő este eloltották a Mol Rt. tiszaújvárosi kőolaj-finomítójában keletkezett tüzet. A kivonuló tűzoltók urai voltak a helyzetnek – közölte lapunkkal Radványi László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Mint elmondta, a biztonság érdekében a legmagasabb, 5-ös fokozatú tűzveszélyességi állapotot rendelték el, mert az volt a gyanújuk, hogy a gázveszéllyel szembe kell nézniük. Közel harminc tűzoltó és rengeteg szakember vett részt az oltásban. Valószínűleg egy nagynyomású légvezeték korrodálása miatt kilyukadt, s a kőolajlepárlás maradékaként emlegetett, 300 Celsius-fokon önmagától gyulladó gudron és kénhidrogén lobbant lángra. A vegyi anyag utánpótlását megszüntették.Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, a védelmi bizottság vezetője szerint semmilyen szennyező anyag nem került a levegőbe, amely véleményét az ÁNTSZ vizsgálata ugyancsak alátámasztotta. A magas fokozatú tűzvédelmi készültség elrendelése vélekedése szerint nem volt hiábavaló, miután nem lehetett tudni előre, hogy mekkora a tűz ereje. Hozzátette: a lakosság egy percig sem volt veszélyhelyzetben, s az üzem területén sem történt személyi sérülés. Az anyagi kár jelentős, de a finomító vezetői és a Mol Rt. szakemberei úgy vélték, örülniük kell, hogy ilyen könnyen megúszták a tűzesetet.
A pénzéhesnek tartott Donnarumma elárulta, miért váltott + videó
