Több pénz az önkormányzatoknak

Zsohár Melinda
2000. 11. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Növekvő központi költségvetési támogatást ígért Járai Zsigmond az önkormányzatoknak a következő két esztendőre, s a kistelepülések megtartó erejét is erősíteni kívánja a kormányzat. A Széchenyi-terv részeként az önkormányzati lakásépítési programhoz kilencmilliárdos hozzájárulást terveznek – hangzott el tegnap a Pénzügyminisztériumban.A helyi önkormányzatok a központi költségvetéstől 2001-ben 786, 2002-ben 873 milliárd forint bevételre számíthatnak, ez 2001-ben az előző évhez képest 12,4 százalékos, 2002-ben pedig 10,5 százalékos növekedést jelent – mondta Járai Zsigmond pénzügyminiszter. A kiugró aránytalanságok kiegyenlítésére egyes települések magas bevételeit fokozatosan átcsoportosítja a pénzügyi kormányzat a csekély költségvetésűekhez – tette hozzá. Az úgynevezett átengedett bevételek terén ez ötmilliárd forint többletet jelenthetne már jövőre a szegényebb önkormányzatoknak.A miniszterelnök mellett működő önkormányzati tanácsadó testület nevében Szita Károly, Kaposvár polgármestere számolt be arról, hogy kilencmilliárdos kormányzati támogatásra van ígérete, amelyet a következő években kapnak az önkormányzatok szociális bérlakások építésére. – A parlament előtt van egy módosító indítvány az energetikai programhoz kapcsolódó támogatásról, amelyben a fűtéskorszerűsítésre irányozna elő a kormány jövőre három-, az azt követő évben négymilliárd forintot – közölte a polgármester. – A kétszáz lelkesnél nagyobb, de ötszáz lakosúnál kisebb települések megtartó erejét növelendő indítványozza a költségvetési előterjesztés azzal, hogy jövőre plusz egymillió, 2002-ben pedig kétmillió forinttal toldaná meg a központi költségvetésbeli juttatását hétszáz kisközségnek – mondta Kovács Zoltán, Pápa polgármestere, a tanácsadó testület másik tagja.A tűzoltók bérpótlékának kifizetéséről egyelőre nincs megállapodás a kormányzat és az önkormányzatok között, a pénzügyminiszter szerint ez az utóbbiak feladata. – Folynak a tárgyalások az esetleges segítségről – felelte lapunk kérdésére Járai Zsigmond.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.