A kormány által előirányzott összeghez képest magasabb költségvetési forráshoz jutnak 2001-ben és 2002-ben a bíróságok. Az összeg teljes egészében fedezi a béremelés költségeit – derült ki Orbán Viktor miniszterelnök és Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke tegnapi találkozója után.Támogatja a kormány, hogy a bíróságok a költségvetésből kapják meg az alapilletmény-emeléshez szükséges teljes összeget. Ez 2001-ben mintegy 760 millió, 2002-ben pedig 1,5 milliárd forint – jelentette ki Solt Pál tegnap, miután tárgyalt a kormányfővel. Mint mondta, a bíróságok nincsenek abban a helyzetben, hogy létszámleépítéssel gazdálkodják ki a bérfejlesztéshez szükséges összeget, sőt az egyre több szabálysértési eljárás létszámbővítést indokol. Ezt azonban – Solt Pál szerint – a kormány egyelőre nem támogatja. Jövő év márciusában azonban áttekintik a szabálysértési törvény hatályba lépésének tapasztalatait, és eldöntik, hogy a törvény módosításával vagy pótlólagos költségvetési források biztosításával oldják-e meg a létszámbővítéssel kapcsolatos problémákat. Közölte azt is: a következő kormányülésen döntés születik arról, hogy a bíróságok még idén megkapják a helyi bírák pótlékára szánt 510 millió forintot.A megbeszélésen a két fél áttekintette a bíróságok helyzetét, illetve az Európai Bizottság országjelentésének bíróságokat érintő részét. Solt úgy fogalmazott: örömmel nyugtázták azt a megállapítást, hogy folyamatosan csökken a függőben lévő bírósági ügyek száma.Lapunk kérdésére Solt Pál elmondta, hogy a kormányfő a megbeszélésen vázolta a közélet átvilágítására vonatkozó elképzeléseit is. Hozzátette: a bírói karnak nincs takargatnivalója, ezért nem tartják lehetetlennek, hogy a vagyoni átvilágítás a bírói kart is érintse.
Szentkirályi Alexandra: A gyűlölet, a politikai indulat és az erőszak soha nem hozhat közelebb bennünket egymáshoz
