Tocsik után Tasnádi

Hernádi
2000. 11. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 800 millió forintos sikerdíjáról elhíresült Tocsik Márta, és az egy hónappal ezelőtt, a már lemondott Nógrádi László közlekedési miniszter autóbalesetében elhunyt fiatalember családjának védelmét ellátó Szőgyényi József ügyvéd most azt fontolgatja, hogy részt vesz Tasnádi Péter, az 1999. szeptember 9-én előzetes letartóztatásba helyezett vállalkozó védelmében is. A Szikinger István és Bíró László által vezetett védői csoport képviselője a napokban kereste fel őt, hogy felkérje a munkára.Szőgyényi József lapunknak elmondta, hogy csak a tízezer oldalnyi bűnügyi irat elolvasása után dönt, hogy elvállalja-e a feladatot, vagy pedig más módon segít majd Tasnádi védőinek. Egyelőre azt sem tudja még, hogy a védelmi munka melyik területén lenne rá szükség. A legfontosabb – állítja –, hogy a Tasnádi-ügyben ő is olyan jól felkészült legyen, mint kollégái. Éppen ezért – tette hozzá –, még korai lenne arról beszélni, hogy a jövőben a Tasnádi Péter védelmét ellátó csoport vezetőjeként illetve tagjaként dolgozna, vagy csak a háttérben foglalkozna az üggyel, például tanácsadóként.Bíró Lászlótól, Tasnádi Péter ügyvédjétől és barátjától megtudtuk, hogy jelenleg öten látják el a vállalkozó védelmét, valamenynyien szeretnék megnyerni Szőgyényi Józsefet is. Bíró elmondta azt is, hogy a Pest Megyei Főügyészségen várhatóan a héten fejezik be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által november első napjaiban benyújtott vádemelési javaslat tanulmányozását. Ezt követően a főügyészség illetékesei találkoznak a védelem munkatársaival, majd a hónap utolsó napjaiban kerülhet sor Tasnádi ügyészi meghallgatására, ahol védői ismét kezdeményezik majd a vállalkozó szabadlábra helyezését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.