Történelmi utazás Hanoiba

2000. 11. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bill Clinton amerikai elnök történelmi látogatásra érkezett tegnap este Hanoiba. A Fehér Ház hamarosan leköszönő lakója az első amerikai elnök, aki Vietnamba utazott a két ország 1975-ben lezárult háborúja óta. Előtte Lyndon B. Johnson kétszer, Richard Nixon pedig egyszer járt az indokínai országban. Így nem csoda, ha a szakértők feszült várakozással tekintettek a „nagy találkozás” elé, hiszen az Egyesült Államok és Vietnam viszonya egészen a legutóbbi időkig meglehetősen hűvös volt. Az utóbbi néhány év alatt azonban a két ország viszonya oly mértékben javult, hogy a tőkeerős amerikaiak már a gazdasági segítséget is felajánlották. Bill Clinton azért érkezett Hanoiba, hogy a véres történelmi tapasztalatok lezárása után új fejezetet nyissanak az országaik közötti kapcsolatban. Az amerikai elnök tudja, hogy továbbra is mérgezi viszonyukat a hosszú háború, de újjá akarja építeni a ledöntött hidakat.Az amerikai elnök felesége, Hillary Rodham Clinton férje előtt érkezett a vietnami fővárosba, ugyanis előzőleg Izraelben Lea Rabinnak, a Nobel-békedíjas Jichák Rabin özvegyének temetésén vett részt. Clinton tárgyalásainak három fő témája lesz: a háborúban eltűnt katonák felkutatása, az emberi jogok helyzete Vietnamban és új amerikai gazdasági fejlesztési programok beindítása.Lawrence Evert, az amerikai légierő századosa 1967. november 8-án Hanoitól északra egy vasúti hidat bombázott, amikor F–105-ös Thunderchief típusú vadászgépét lelőtte az ellenséges légvédelem. „Súlyos találatot kaptam” – jelentette rádión. Ezek voltak a gépről az utolsó szavai. Nem sokkal később repülőgépe Hanoitól északkeletre a földbe csapódott egy kis faluban. 33 évvel később Bill Clinton amerikai elnök a tervek szerint személyesen keresi fel azt a helyet, ahol Evert gépe megsemmisült. Evert két fia, Dan és Dave elkíséri Clintont, hogy együtt tisztelegjenek az Indokínában elesett mintegy 50 ezer amerikai emléke előtt.Bill Clinton még vietnami látogatása előtt az Ázsiai és Csendes-óceáni Országok Gazdasági Együttműködési Szervezetének (APEC) Bruneiben tartott csúcstalálkozóján több kétoldalú találkozón vett részt. A Csiang Cö-min kínai államfővel folytatott megbeszélésén az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy a következő washingtoni kormányzat is folytatni fogja Pekinggel a stratégiai partnerség politikáját. Stanley Roth, az amerikai külügyminisztérium távol-keleti osztályának vezetője szerint: a jövőbeni kapcsolatok a jelenlegi alapokra épülnek.Az ázsiai–csendes-óceáni együttműködés csúcstalálkozóját követően, a délkelet-ázsiai szultánságban megtartott 30 perces találkozón Roth szerint alapvető egyetértés volt a felek között abban a tekintetben, hogy folytatják az emberi jogi kérdésekről mintegy egy esztendeje megszakadt párbeszédet. Amerikai közlés szerint a tárgyalásokon szó volt még a koreai enyhülési folyamat előmozdítására kifejtett fáradozásokról, Peking és Tajpej viszonyáról, a tömegpusztító fegyverek elterjesztésének magakadályozásáról, valamint Kínának a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való belépéséről is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.