Tudásközpontú társadalom a cél

Hanczár János
2000. 11. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 175. évfordulója és a Magyar Tudomány Napja alkalmából rendezett ünnepi ülésen köszöntötte a tudós testületet Mádl Ferenc köztársasági elnök, Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke és Pokorni Zoltán oktatási miniszter tegnap az MTA dísztermében. Glatz Ferenc, az MTA elnöke az Akadémia autonómiáját hangsúlyozva elmondta: egyensúlyt kívánnak teremteni a civil szervezetek és a kormányzati hatalom között. A délutáni ünnepi nagygyűlés előtt 51 tudósnak és kutatónak díjakat és kitüntetéseket adtak át.Köztársasági elnökként ezután is mindent megtesz azért, hogy a magyar tudomány művelői mind anyagi, mind erkölcsi elismerésben magasabb szintre jussanak, mint ahol eddig voltak – mondta Mádl Ferenc ünnepi beszédében. Az MTA történetében a rendszerváltás óta eltelt tíz esztendő egyik legfontosabb vívmánya, hogy vagyona az államtól az Akadémia tulajdonába került – tette hozzá. Az államfő fontos vívmányként említette a pályázati rendszerek bevezetését és a köztestületi forma létrehozását is. A két évet felölelő, most készülő költségvetés pozitív változást hoz az MTA kutatóhálózatának és a tudósoknak – közölte a köztársasági elnök.– A tudósok és a politikusok között létrejöhet a szoros együttműködés, elsősorban azon az alapon, hogy a tudományra a társadalom érdekében van szükség – fogalmazott Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke, majd hozzátette: amely közösség leértékeli tudományát, elveszíti dinamizmusát. Mi ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, hiszen a társadalom és a következő generációk jövőjéről van szó.Pokorni Zoltán oktatási miniszter szerint az egyik legfontosabb cél, hogy a kutatás és fejlesztés jobban kötődjön a gazdaság, a nemzet és a társadalom érdekeihez. – A jövő az egyetemek, a kutatási intézmények és a gazdaság szereplői közötti együttműködésé – fogalmazott a szaktárca vezetője. A kutatásnak, a tudománynak, az oktatásnak önelvű, belső törvényei is vannak, így nem lehet pusztán a politika és a gazdasági racionalitás függvénye – tette hozzá. Elmondta még, hogy meg kell erősíteni az alapkutatások és az alkalmazott kutatások bázisát, s ez csak következetes kormányzati politikával lehetséges. Jelezte: a kutatók bére 2001. január 1-jétől közel egyharmadával emelkedik.– Nem tudósközpontú, hanem tudásközpontú társadalmat akarunk, hogy az előrejutás a gazdaságban, a közéletben, a tudományban és a kultúrában ne csak a pártpolitika révén érvényesülhessen, tudás és szakszerűség révén is – közölte Glatz Ferenc, az Akadémia elnöke. Az Akadémia egyensúlyt kíván teremteni a civil szervezetek és a kormányzati hatalom között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.