Orbán Viktor miniszterelnök tegnap felkérte Turi-Kovács Bélát, hogy lássa el a környezetvédelmi miniszteri feladatokat. A felkérést a kisgazda politikus elfogadta. A kormányfő nyugodt és eredményes munkát vár az új minisztertől. Turi-Kovács Béla hivatali esküjét december 1-jén teszi le.Mintegy egyórás négyszemközti megbeszélést folytatott tegnap a kormányfő Turi-Kovács Bélával. Felkérte az FKGP frakcióvezető-helyettesét, a környezetvédelmi bizottság alelnökét a környezetvédelmi miniszteri tisztség betöltésére. A tanácskozás után a leendő miniszter – akit a környezetvédelmi bizottság a jövő héten hallgat meg – elmondta: a kormányfő teljes bizalmáról biztosította. Kiemelte: a tárcánál nyugalmi helyzetet kíván teremteni.Turi-Kovács Béla a héten helyettes államtitkári szintig a zöldtárca valamennyi vezetőjével találkozott. Állítása szerint tisztában van a minisztérium belső helyzetével.A leendő környezetvédelmi miniszter elmondta: egy olyan cselekvéstervet dolgoztak ki számára a Környezetvédelmi Minisztérium (KÖM) helyettes államtitkárai, amely révén hivatalba lépését követően nem lesz átmeneti időszak, hanem folytatódhat az aktív munka. Elődjével, Ligetvári Ferenccel néhány nappal ezelőtt megbeszélte, hogy nem kifogásolja az előkészítő munkákat. A KÖM előtt álló megoldandó feladatok közül az európai uniós jogharmonizációból a tárcára háruló feladatok ellátását és a minisztérium területi szerveinek megerősítését emelte ki.– Az EU-csatlakozásnál a területi szervek munkájára is számítunk. Az egyes régiókon és területeken belül el kell érni, hogy a környezet- és természetvédelemért dolgozók között kiváló együttműködés alakuljon ki. Tardi János helyettes államtitkár ebben partner tud lenni. Nem látom szükségesnek, hogy a politikai államtitkári poszton változtassunk, de politikai tanácsadó testületet nem kívánok felállítani – mondta Turi-Kovács Béla, aki a hazai zöldszervezetekkel is jó kapcsolatokat szeretne kialakítani.Borókai Gábor kormányszóvivő a tanácskozás után kijelentette: Orbán Viktor miniszterelnök nyugodt és eredményes munkát vár Turi-Kovács Bélától. Mint ismeretes, a néhány hónapja hivatalban lévő Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter felmentését azután kezdeményezte a kormányfőnél Torgyán József, az FKGP elnöke, hogy előzőleg a miniszter felszólítása ellenére nem mondott le önként. A kisgazda pártelnökkel folytatott megbeszélése után Orbán Viktor hozzájárult Ligetvári Ferenc menesztéséhez. A miniszterelnök ugyanakkor világossá tette: elégedett volt a távozó miniszter munkájával, ám az őt delegáló kisgazdapárt bizalma megrendült Ligetvári Ferencben.
Leszámolásba kezdett Karácsony Gergely
