Pintér Sándor belügyminiszter tegnap ünnepélyesen átadta rendeltetésének az új debreceni városházát. Eddig hat különböző helyen voltak az önkormányzat hivatalai, most sok, a régi városházán lévő iroda is átkerült az új helyre, mások még ezután költözködnek.Az új, hétemeletes városházát a megye egykori építőipari vállalata székházának felújításával hozták létre, mintegy 600 millió forint ráfordítással. A kívül-belül felújított épület földszintjén 44 ablak mögött harminc munkatárs intézi a lakosságot közvetlenül érintő ügyeket. A kliensek gyakorlatilag minden hivatalos dolgukat itt intézhetik, nem kell emeletről emeletre vándorolniuk. A mozgássérültek épületbe jutását rámpák segítik. A régi hivatalok átköltözése a jövő héten is folytatódik, az utolsó csoport 23-án foglalja el helyét az új épületben. Ekkor térnek vissza a korábbi ügyfélfogadási rendhez, amely a hivatalok áthelyezése miatt felborult.Az elhagyott helyiségek sem maradnak funkció nélkül. A szociális osztályoknak eddig helyet adó, a debreceniek által csak pénzügyi palotának nevezett házat az agrártárca megyei földhivatala kapja meg. (1944-ben itt az Ideiglenes Nemzetgyűlés által megválasztott kormány hivatalai dolgoztak.) A többi ingatlant – renoválás után – az önkormányzat vagy értékesíti, vagy bérbe adja. A régi városháza üresen maradó földszinti helyiségei is bérlőre várnak majd. A közeljövőben megnyitják a debreceniek előtt a régi városháza udvarát is.
Rájöttek az ukránok, hogy rossz az irány
