Hamarosan megjelenik a Kincses Kalendárium 2001. évi száma. Az újságárusoknál nemsokára kapható kiadványból 190 ezer példány már előfizetésben elfogyott. A mintegy másfél évszázados múlttal rendelkező kalendárium a hagyományokhoz híven riportokon keresztül mutatja be Magyarország és a Kárpát-medence lakóinak mindennapjait, foglalkozik az uniós csatlakozás előtt álló mezőgazdaság gondjaival, s a magyar agrárvilág talponmaradásának lehetőségeit elemzi.A Kincses Kalendáriumnak Mádl Ferenc köztársasági elnök is interjút adott, amelyben elmondja: elnöki programjában kitüntetett helyen áll a politikai szereplők stílusváltásának elősegítése, hogy az ország érdekében szorosabban, jobban működjenek együtt a közös célok eléréséért. A Széchenyi-tervről nyilatkozik Matolcsy György gazdasági miniszter, Martonyi János külügyminiszter pedig arról beszél, hogyan és mennyire őrizhetjük meg nemzeti sajátosságainkat a globalizálódó világban. A 2001. évi Kincses Kalendáriumban ezúttal is olvashatnak az egyházi ünnepekről, a dátumokhoz kötődő néphagyományokról, az aktuális mezőgazdasági tennivalókról. Szerepel benne a névnapokhoz kötődő kalendárium, a vásárnaptár, és természetesen a családhoz és az otthonhoz kötődő praktikus tanácsok, a tudomány és a technika újdonságai, a sport, a rejtvény és az irodalmi összeállítás. A Kis Kincses rovat a legkisebbeknek nyújt szórakozást.
Szijjártó Péter a Magyarországgal szembeni súlyos brüsszeli kettős mérce felszámolását sürgette migrációügyben
