Utódok a családfa árnyékában

Aligha van nagyobb szakmai elismerés, mint mikor a név azonosula művel. Márpedig A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája című ötkötetes munkát csak úgy emlegetik: a Gudenus. Megalkotóját az idén Besançonban rendezett nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszuson – magyar kutatók közül elsőként – életműdíjjal tüntették ki.A z ötvennegyedik évében járó Gudenus János József bárói család sarjaként született, éppen abban az esztendőben, amikor Magyarországon megszüntették a nemesi előnevek és címek anyakönyvi bejegyzését. Származásából a hatvanas években csak hátránya származott, e hátrányból azonban életre szóló szenvedély született. Nagy visszhangot váltott ki 1989-ben Szentirmay Lászlóval közösen készített könyve, az Összetört címerek, amelyben a magyar arisztokrácia 1945 utáni megpróbáltatásait, sorsát igyekeztek feltérképezni. Ez volt az első olyan mű, amelyben amellett, hogy szociográfiai vizsgálatok eredményei is megjelentek, családfákon követhette az olvasó a magyar történelmi családok legutóbbi évtizedeinek leszármazási rendjét.– Hová tűnt a szerzőtársa? Szentirmay László nevét nem olvashatjuk már az öné mellett.– Ő nem genealógus, hanem közgazdász és újságíró, aki az Összetört címerek című kötethez főként a külföldi interjúkat készítette. Ezenkívül nagy érdeme volt abban, hogy a könyv támogatókra talált, megjelenhetett.– Akármilyen előkelő is a família, nem törvényszerű, hogy valakit érdekelni kezdjenek az ősök. Mi vezette a könyvtárakba, levéltárakba?– Tizenöt évesen, harmincöt évvel ezelőtt ébredt fel bennem a kíváncsiság, még pannonhalmi diákként, amikor a szociális otthonban élő öreg szerzetesek megkérdezték, milyen családi kötelékek fűznek Gudenus Ervinhez és Artúrhoz, a két neves paphoz. Nem tudtam megmondani. Elszégyelltem magam, és próbáltam utánanézni a főkönyvtárban. Kiderült, hogy Ervin, a székesfehérvári teológia lelki igazgatója és Artúr, az esztergomi érseki titkár apám két fivére volt. Erről korábban otthon nem hallottam.– Meddig tudja visszavezetni az őseit?– 1418-ig. A nyomok Németalföldre vezetnek, onnan származik a Van Guden család. Régi történetét már feldolgozták, ezzel tehát nem volt dolgom. Az ősök Orániai Vilmos idején telepedtek át a németországi Hessen-Kassel tartományba, ahol számosan közülük egyházi és tudományos tevékenységet folytattak. Ott latinosodott el a név is. Dédapám 1860-ban a Bácskában élő Csávossy Saroltát vette nőül, és tizenkét gyermekük született. A maradékaik a mai magyarországi Gudenusok, tehát én is.– A tizenöt éves korban felébredt történeti érdeklődésnek logikus folytatása lett volna a történészpálya.– Egyházi iskolában érettségiztem, és a származásom sem volt éppen jó ajánlólevél a bölcsész- vagy a jogi diplomához. Rossz hídépítő mérnök pedig nem akartam lenni.– Érezte-e a hátrányát valaha is, hogy nem diplomás történész, hogy céhen kívüli?– Lehet, hogy ha beadnék egy pályázatot, nem kapnék támogatást, mert nincs papírom, felsőfokú végzettségem.– Amikor túl volt a saját családfájának megrajzolásán, mi következett?– Elmentem dolgozni, és megkezdtem a rokon családok, tehát a Batthyányk, Csákyk, Koháryk, Kornisok, Festeticsek, majd ezt követően a magyarországi főnemesség legújabb kori történetének felderítését. Felhasználtam a háború előtt megjelent családtörténeti munkákat, és megkerestem itthon és külföldön a leszármazottakat. Tőlük gyűjtöttem össze az adatokat.– A hatvanas–hetvenes években még ott volt a félelem az emberekben. Nem tartott attól, hogy olyasmibe kezd, amit a hatóság nem néz jó szemmel?– Magyarországon 1895-től kezdve van polgári anyakönyvezés, és azóta törvény tiltja az állami és egyházi anyakönyvek kutatását. Ezt a tilalmat azóta sem oldották fel. A kommunista időkben pedig a genealógia valóban tiltott tudomány volt. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságot 1951-ben megszüntették, és betiltották lapját, a Turult is.– Hogyan fogadták a történelmi családok az érdeklődését?– A többségük bizalommal fogadott, a rendelkezésemre bocsátotta a kért adatokat. A Gothai Almanach 1941-ig követte a főúri, köztük a magyar történelmi családok leszármazási tábláját. Ezt forrásként használhattam, valamint a külföldi kiadványokat, illetve a hazai és külhoni szakemberek segítségét is igénybe vehettem.– Akkoriban még nem volt Magyarországon tantárgy a genealógia. Honnan tanulta a módszert? Hisz még a családfa megrajzolása sem egyszerű.– Valóban nem léteztek tankönyvek. A feldolgozás rendszerét és módszerét hazai és külföldi példák alapján alakítottam ki.– Mi volt e munka célja?– Otthon gyűjtögettem, rendszereztem az anyagot. Tervem az volt, hogy egyszer majd egy közgyűjteményben, levéltárban elhelyezem. Nem volt más indítéka ennek a kutatásnak, mint a saját érdeklődésem. Ám 1976-tól Vajay Szabolcs révén korlátozottan lehetőségem nyílt arra, hogy kutatásaim néhány eredménye megjelenjen a Németországban kiadott Geneologisches Handbuch des Adels című kiadványban. Arra azonban valóban semmi esélyem nem volt, hogy valaha is teljes egészében közzétegyem az anyagot.– Az anyag pedig csak gyűlt-gyűlt a kis csepeli lakásban?– Nincsen tele a lakás a céduláimmal, amit ugyanis feldolgoztam, azt eldobom. Ugyanígy nincsen komoly szakkönyvtáram sem, sohasem tellett rá. Emiatt kényszerülök a könyvtárba. Jelenleg a Szent László Kórházban dolgozom műszaki adminisztrátorként, és tudvalevő, hogy az egészségügyben nincsenek nagy fizetések.– Pedig megtehette volna, hogy mindazt, amit magánszorgalomból, szenvedélyből megtanult, a piacra viszi. Manapság a családfakutatás és talán a -gyártás is jó üzlet. Az erre szakosodott irodák komoly pénzekért vállalják az ősök kiderítését.– A rendszerváltoztatás óta kétségkívül jobban érdeklődnek az emberek a gyökereik iránt. Én azonban megbízásos kutatást nem tudok vállalni. Nekem az volt a vágyam, hogy feldolgozott formában közkinccsé tegyem a magyar történelmi családok XX. századi történetét. Hogy legyen itt is egy adattár, ne csak Salt Lake Cityben, a mormonoknál. És abból már ki lehet indulni. Ma ugyanis még kevés magyar nemesi családról létezik önálló monográfia. Célom azonban nem valósult meg. A munkát nem lehet abbahagyni, hiszen a családokban örökösek a változások. A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája című munkám ötödik kötetének a végén van egy adatlap, amelyben arra kértem az érintetteket, jelentsék be a változásokat. Az elmúlt egy évben egyetlenegy válasz sem érkezett a címemre.– Többek véleménye szerint a magyar arisztokrácia hamarosan eltűnik a történelem színpadáról.– A főnemességnek csupán egyötöde él itthon. Akik mostanában hazatérnek, jobbára csak látogatóba jönnek. Az emigrációba kényszerült történelmi családok elvesznek a magyarság számára, mert elveszítik az anyanyelvüket. Én nem vagyok képes a munkásságommal felébreszteni bennük a származástudatot. A mésalliance, a rangon alul kötött házasság még nem lenne oka az történelmi családok eltűnésének. Ez a fogalom ugyanis jogilag soha nem létezett, tehát ha egy arisztokrata jobbágylányt vett feleségül, az is grófné lett. Inkább a szervezőerő hiányzik. Az erdélyi arisztokrácia összetartóbb, tagjai között szorosabb is a rokoni viszony. A magyar főnemesi családok vegyesebbek, náluk ritkább volt a rokonságon belüli házasság is.– Milyen haszna származott abból, hogy a családfakutatásra tette fel az életét?– A könyvekért csupán szerény tiszteletdíjat kapok, tehát ez valójában ráfizetéses vállalkozás. A családom, a gyermekeim azonban büszkék rám. A feleségem, aki kitűnően beszél angolul és franciául – én magam csak oroszul és latinul tudok –, mindvégig sokat segített a levelezésben, a külföldi kapcsolatok építésében. Van persze gyakorlati haszna is a kutatásaimnak. Az én anyagom és lakcímlistám felhasználásával rendezték meg 1991-ben a magyar főnemesség első világtalálkozóját, ez segített abban, hogy megtalálják egymást a szétszóródott családok. Civil szervezetek is alakultak az általam összegyűjtött adatbázis felhasználásával, így a magyar, illetve az erdélyi történelmi családok egyesülete.– Elkészült tehát a nagy mű. Hogyan tovább?– Most jelent meg az Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája című könyv az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület kiadványaként. A háromszáz esztendővel ezelőtt, Apafi Mihály idejében Erdélybe települt ötvenhárom család leszármazási rendjét tartalmazza úgy, hogy a leányágakat is követi. Ennek a javított, bővített változatához gyűjtöm most az anyagot. És tavasszal jelenik meg a Heraldika Kiadó gondozásában a Rákóczi fejedelmek leszármazottai Európában című könyvem. Jó lenne létrehozni a harmadik évezred rendszeresen, mondjuk ötévente megjelenő genealógiai kézikönyvét. Magyar Gotha lehetne a címe. Hisz a XX. századi anyag már kész, lezáródott, abban egységesített formában jelen van valamennyi, a XIX. századtól megjelent munka. Ehhez persze arra lenne szükség, hogy érkezzenek folyamatosan az adatok, hogy frissíteni, folytatni és kiegészíteni lehessen a családfákat. De foglalkoztat egy évkönyv gondolata is, amelynek munkacíméül a Magyar családtörténeti adattárat adtam. Daróczy Zoltán jeles családfakutatónak volt ilyen évkönyve 1923 és 1935 között, amelyet azután németül folytatott 1953-ban Barcsay Amand Zoltán. Ebben helyet kaphatna mindenki, arisztokrata és polgár. A genealógia ugyanis a legdemokratikusabb tudományág. Mindenkinek van szülője, nagyszülője, dédszülője, felmenője, ez nem a nemesség privilégiuma. Ebben a periodikában megszűnnének a társadalmi különbségek. Mindazok, akik foglalkoztak családjuk történetével, és a családfájuk kutatásában eredményt értek el – természetesen hitelesen, dokumentálhatóan –, helyet kapnának benne. Ez a kiadvány segíthetné az azonosságtudat erősödését.