Vádol az MSZP

2000. 11. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Károly, a parlament olajügyeket vizsgáló bizottságának MSZP-s tagja szerint Sándor Istvánnak, az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozójának keddi meghallgatásán elhangzottak megerősítették, hogy az ügyészségi nyomozó hivatal nyomozói között van olyan, aki korábban együttműködött olajbűnözőkkel. A politikus tegnapi tájékoztatóján kijelentette: a meghallgatáson megerősítést nyert az is, hogy a rendőrség együttműködött bűnözői körökkel, továbbá a „vámosok igen aktív kapcsolatot alakítottak ki a nagy olajos cégekkel”.Az olajos cégek tulajdonosi szerkezetét bemutató úgynevezett olajtérképpel kapcsolatban a szocialista politikus biztos abban, hogy létezik egy másik CD is, nem csak az, amit a Legfőbb Ügyészség az olajbizottsághoz eljuttatott. Pintér Sándor hétfői testületi meghallgatásával kapcsolatban megjegyezte: a belügyminiszter azért beszélt az 1994-es országgyűlési választások előtt párttá szerveződő bűnözői kör lebuktatásáról, hogy ez kerüljön be a híradásokba, ne pedig az ülésen elhangzott többi információ. – Tudomásom szerint a Republikánus Párt 1990-óta létezett – tette hozzá.A Legfőbb Ügyészség sajtófőnöke, Horányi Miklós a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: mind a Legfőbb Ügyészség, mind a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala a sajtóból értesült Tóth Károly ügyészséget érintő kijelentéséről. „A politikus nyilván tisztában van szavai súlyával” – fogalmazott a sajtófőnök. Hozzátette: Polt Péter legfőbb ügyész azon az állásponton van, hogy amint olyan hivatalos bejelentés érkezik az ügyészségre, amely hasonló tartalmú, mint Tóth Károly kijelentése, a legfőbb ügyész szigorú vizsgálatot rendel el. A vizsgálat eredményét és következményeit az ügyészség a nyilvánosság elé tárja – mondta a sajtófőnök.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.