Lépéshátrányba kerülhet a Magyar Posta a piac gyors liberalizációja folytán, amennyiben nem jut megfelelő tőkéhez, és így nem lesz képes az új piaci elvárásoknak megfelelni. A posta vezetése már eljuttatta a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumba azt a tervezetet, amelyben a kormánynak három lehetőséget vázolnak fel a cég működéséről, szerkezetátalakításáról, illetve pénzügyi helyzetének stabilizációjáról – nyilatkozta tegnap lapunknak Varjú Tamás, a Magyar Posta Rt. elnök-vezérigazgatója egy Budapesten tartott nemzetközi értekezleten. Az első változatban annak várható következményeit mutatják be, ha a posta a jelenlegi elvárásoknak és pénzügyi kondícióinak megfelelően működik tovább. Az elnök-vezérigazgató szerint ebben az esetben néhány év kell ahhoz, hogy a Magyar Posta nemcsak az európaiaktól, hanem a piacra újólag belépő vállalkozásoktól is végleg lemaradjon, hiszen nem lesz lehetősége a technológiai váltásra.A második változat szerint a postánál lesz tőkeemelés, az alapberuházásokat elvégzik, a posta középtávon működőképes marad, ám azon üzleti vállalkozások beindításához, amelyek később nagy hasznot hozhatnak, nem lesz elegendő forrás. Ebben az esetben a postánál jövőre tizenkét-, 2003-ban pedig tízmilliárd forintos tőkeemelésre lenne szükség. Ezek a források elegendők lesznek annak a hitelállománynak a fedezetére, amelyek a saját fejlesztéshez szükségesek. Mint Varjú Tamás elmondta: a levéllogisztikai beruházásokba a jövőben nem érdemes jelentős pénzeket fektetni, ellenben a csomaglogisztikai fejlesztéseket minél hamarabb meg kell valósítani.A kormány elé terjesztett harmadik változat szerint a jövőben egy piacorientált, új tevékenységeket megcélzó postát kellene létrehozni, amely persze a hagyományos közszolgálati tevékenységeket is ellátná. Ekkor a posta alaptőkéjét 2001 végéig 35 milliárd forinttal kellene megemelni, ezt követően 2004-ben hajtanák végre az újabb, 30 milliárdos tőkeemelést. Ez biztosítaná a hosszú távú működést.
Újra megtalált egy államtitkárt trombitájával Szabó Bálint, egy dologgal azonban nem számolt
