Váltás a közlekedési tárca élén

2000. 11. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fónagy Jánost, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök a közlekedési és a vízügyi tárca vezetésére, miután Nógrádi László miniszter tegnap lemondott, s lemondását a kormányfő elfogadta.Ha a miniszterelnök úgy ítéli meg, hogy alkalmas vagyok erre a posztra, akkor elfogadom a felkérést – jelentette ki Fónagy János. Arról, hogy mikortól veszi át a tárca vezetését, nem tudott nyilatkozni. Orbán Viktor a Magyar Rádió Krónikájának úgy nyilatkozott, hogy elégedett volt Nógrádi László szakmai munkájával.Nógrádi László közleményében távozásának indokául elmondta: a tragikus baleset okozta sérülések hosszú gyógyulási ideje nem teszi lehetővé a miniszteri teendők felelősségteljes ellátását. Mindezeket mérlegelve nyújtotta be tegnap lemondását a miniszterelnöknek. Hangsúlyozta: a fiatalember halála őt mint hasonló korú gyermekek édesapját különösen megrendítette. „Bár a történtekért törvényi felelősséget nem érzek – tette hozzá –, ezen döntésem megfelel az általam felállított erkölcsi mércének.” Mint ismeretes, a közlekedési minisztert szállító autó nemrég karambolozott egy Trabanttal. A baleset következtében egy fiatalember elhunyt, egy lány pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.