Változás a KGI élén

Jezsó Ákos
2000. 11. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lapunk értesülései szerint Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter Bender Alajost nevezte ki a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) új megbízott főigazgatójának. Mint ismeretes: elődjét, Mujzer Jánost azt követően mentette fel Ligetvári Ferenc az állásából, hogy a KGI korábbi vezetői ellen „bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy értékű sikkasztás alapos gyanúja” miatt feljelentést tett az ügyészségen. Lapunk úgy tudja: a zöldtárca kisgazda politikusai most azt szorgalmazzák, hogy a Bácskai János és Mujzer János volt főigazgatók által megkezdett belső, tényfeltáró vizsgálatokat a december elején esedékes miniszterváltás után az eddigiekhez hasonló határozottsággal folytassák.A Környezetvédelmi Minisztérium (KÖM) terveiben szerepel, hogy legkésőbb január elsejéig összevonja a tárca két háttérintézményét, a KGI-t, valamint a Környezetfejlesztési Intézetet (KÖFI). Az új intézménynek Környezettudományi és Fejlesztési Intézet lesz a neve. Értesüléseink szerint erről Ligetvári Ferenc októberben döntött, azóta az összevonás részleteit rögzítő intézkedési terven dolgoznak a tárcánál. A KGI és a KÖFI korábban egy intézményhez tartozott, az előző miniszter, Pepó Pál hivatali ideje alatt választották szét őket.Tegnap késő este, lapzártánk után találkozott Orbán Viktor miniszterelnök Turi-Kovács Bélával, az FKGP frakcióvezető-helyettesével, akit Torgyán József kisgazda pártelnök Ligetvári Ferenc helyére környezetvédelmi miniszternek javasolt. Turi kész elvállalni a megbízatást. A kormányfő a napokban tett nyilatkozataiban jelezte: az új miniszternek mind Pepó Pálnál, mind Ligetvári Ferencnél jobbnak kell lennie.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.