Zárlatveszély az árampiacon

Másodlagos szerepet kap árügyben állam: a szociális kompenzációra szorítkozik – tette világossá az energiahivatal egyik vezetője a napokban, miután bejelentette: 2002 januárjától száznál több hazai nagyvállalat a szabadpiacon vásárolhat áramot. A stratégiai ágazat liberalizálása – amely Nyugat-Európa egyes országaiban riasztó áremelkedéseket hozott – azt jelenti: a villanydíjat fizetni képtelen családok helyett más családok nyúlnak a zsebükbe, hogy a külföldi cégek várt profitja összeálljon. Mert a „szociális kompenzáció” szép kifejezés ugyan, de magyarán úgy mondhatnánk: az adófizető polgártársak fizetnek az elszegényedett országlakosok helyett, mégpedig – ez esetben – a profitéhes nyugati tőkés társaságok kielégítésére.A külföldi nagyvállalatok által szorgalmazott „piacnyitásért” ugyan baloldali politikusok is lobbiznak – ők tudják, minek a fejében –, jó tudni azonban, hogy e folyamat igen fájdalmas következményekkel járhat. Emlékezetes a máig vitatott növényolaj-ipari privatizáció, amelynek hatására egy sikeres iparágunkból nagyrészt csak omladozó gyárak maradtak. Az energetikai piac „felszabadítása” könnyen magával hozhatja, hogy a jövőben ne „csupán” a növényolajat, a cipőt, a háztartási elektromos áruk és egyéb iparcikkek nagy részét kelljen importálnunk, hanem az áram jelentős hányadát is külföldről hozzuk be. Így támad jelképes zárlatveszély az árampiacon...Kézzelfogható konkrétum a Vértes Erőmű nemrég jó irányba fordult ügye. Az oroszlányi üzemet, amely jelenleg 5100 jól képzett emberünknek ad megélhetést, egy amerikai cég vásárolta volna meg az állami vagyonkezelőtől – azért, hogy rögtön lebontsa... A Vértes Rt. ugyanis egy szerződés értelmében 13 forintért ad el egy kilowattóra áramot 2004-ig a Magyar Villamos Műveknek (MVM). A tengerentúli cég ehelyett öt forintos áramot venne Ukrajnából, s adna tovább az MVM-nek 13-ért, így évi több mint 12 milliárd forintos nyereséget érve el. Ebből a pénzből egy év alatt kifizette volna a bontást, s további három éven át bezsebelné az extraprofitot. Az Oroszlányban keletkező tömeges munkanélküliség terheit pedig állták volna a magyar adófizetők... Az ÁPV Rt. azonban elvetette ezen abszurd ötletet.Jelenleg lázas lobbizás folyik azért is, hogy külföldi óriáscégek szerezzék meg a Paksi Atomerőmű üzemeltetési jogát – az államra hagyva a majdani lebontás költségeit és a nukleráis hulladék elhelyezésének gondját... A nyugatiak szeretnék megkaparintani az importjogokat is, emellett rátennék a kezüket az átviteli hálózatra. Jó okuk van minderre: a paksi áramfejlesztő ugyanis a világ egyik legjobb atomerőműve, s ez a létesítmény elégíti ki a honi áramigény csaknem negyven százalékát. Ebbe az üzletbe beszállni egyenlő a biztos nyereséggel. Jelenleg e biztos nyereség a magyar társadalmat gazdagítja: az erőmű fontos szerepet játszik az áramdrágulás fékezésében. (Nem véletlen, hogy az erőműdolgozók MSZP-s köreiben arra biztatják a fővárosi politikusokat: „Paksot meg kell őrizni állami kézben mint az MSZP bázisát...”)Az importjogokat – amelyekre a nyugati cégek ugyancsak szemet vetettek – jelenleg az MVM őrzi. Így van lehetősége az államnak arra, hogy fékezze az energia drágulását, ennek köszönhető, hogy a nyugat-európai áramárhullám „nem gyűrűzött be” a magyar gazdaságba. Sajnos, a külföldi áramlobbi – és magyar segítő csapata – még korábban elérte, hogy az Országos Villamos Teherelosztó váljon le az MVM-ről, és „független rendszerirányítóként” működjön tovább. Ezzel sikerült a nyugati cégek útjában álló MVM-et némileg meggyengíteniük. Így is nehezíti azonban a külföldi profitnövelést az állami cég azzal, hogy nem a multinacionális vállalatok, hanem a társadalom érdekeit védi, kézben tartva az importot.A nyugati áramcégeknek fontos lenne a távvezeték-hálózat bekebelezése is. Az Európai Unió ugyanis – egy friss keretegyezmény szerint – a következő húsz évben megkétszerezi Oroszországból az áramimportot. Ennek tranzitálása főleg Magyarországon keresztül, a meglévő 750 kilovoltos vezetéken történhet. A szolgáltatás évente legkevesebb tízmilliárd forintot eredményezhet az MVM-nek. A hálózat külföldi kézre játszása esetén ez a pénz is a multinacionális cégek ölébe hullna.Furcsa szóhasználati változás érzékelteti, hogy az úgynevezett liberalizációt hosszú évekkel el kell halasztani. A nyugati cégek magyar szakemberei korábban „befagyott költségként” emlegették azt a pénzt, amelyet az MVM – közvetve az állam – lenne kénytelen fizetni a multinacionális vállalatoknak a privatizáció idején kötött hosszú távú áramvásárlási szerződések értelmében. Akkor ugyanis – a Horn–Kuncze-kormány nyomására – az MVM kénytelen volt 15–20 évre előre megígérni az áramvásárlást a nyugati kézbe adott cégeknek, kötött árképlet szerint. A külföldi vállalatok most úgy „liberalizálnák” a beszerzést, hogy a meglévő áramvásárlási szerződést is érvényben hagynák, miközben máshonnan vennék az olcsóbb energiát. Azaz elkérnék a meg nem termelt áramért is a pénzt... Mindezt a „befagyott költség” kifejezés nem tükrözi: az állampolgár nem érti, mekkora turpisságról van szó. A szakma külföldiek által fizetett része azonban még ezt a szakkifejezést is enyhítette: jelenleg „átállási költséget” emlegetnek. Ez a jelzős szerkezet az egyszerű állampolgárral azt igyekszik elhitetni, hogy teljesen rendjénvaló pénzkiadásról van szó: minden átállás költségekkel jár... Durva visszaélés ez a laikusok hiszékenységével. Lényeges, hogy legalább az állami tisztviselők ne vegyék át ezt a félrevezető, az állampolgárokat becsapó szóhasználatot. Éppen az állampolgárok érdekében fontos: amíg a hosszú távú áramvásárlási szerződések le nem járnak, szó se lehessen „liberalizációról”, nehogy a magyar családoknak kétszeresen kelljen megfizetni a csak egyszeresen kapott áramot.A társadalmat, a családokat védő állami filozófia már kikristályosodott. Épp lapunkban nyilatkozta szeptember 25-én Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium államtitkára: „A minimális állami szerepvállalás mint alapelv már nem időszerű. A konzervatív kormányok sem mondhatnak le a szociális gondoskodásról, másrészről meg kell próbálniuk a piaci szereplők közötti szabályozást aktívabb állami szerepvállalással végrehajtani. A tiszta piaci érdekkel a gyakran szemben álló közérdeket szintén érvényesíteni kell.”Ma mindezt bonyolultabbá teszi, hogy gyakorta a közérdek megvédésére választott országgyűlési képviselők lépnek fel nyugati cégek lobbistájaként, közérdeknek tüntetve fel a külföldi magáncégek korlátlan érvényesülését.