Elrejtett kincsek

„Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam. És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen” – mondja Jézus János evangéliumában. Az Atya és a Fiú kinyilatkoztatásait, parancsolatait és ígéreteit a Biblia sok helyütt tartalmazza, de honnan lehet tudni, hogy az evangélisták tényleg Isten szavát hallották, írták le vagy mondták el? Honnan az a megvilágosító erő, amely miatt hinni lehet és kell a szent írásoknak? Mi a garancia arra, hogy aki ezeket hívőként olvassa, annak számára az írás olyan biztos tudást, teljesebb képet ad a világról, amilyet máshonnan nem kap(hat) meg? Vajon a hite jobbá teszi-e (a zsidó vagy keresztény) embert, közösséget egy hitetlen vagy más hitű embernél, közösségnél? Jobb-e, erkölcsösebb-e hinni, mint nem hinni? Mi a jó, és mi a rossz az emberben? Van-e lehetőségünk választani s dönteni a jó és a rossz között? Van-e az egyén élete és az emberiség történelme során erkölcsi értelemben vett fejlődés? Mi az ember szerepe, jelentősége? Minek van értelme, és hol az igazság mostanában? Van-e élet a halál után, s ha legyőzhető a halál – hogyan?Ilyen és ehhez hasonló nehéz kérdésekre kért válaszokat Hankiss Elemér tavaly egy televíziós beszélgetéssorozat vitavezetőjeként. Három teológus – egy zsidó főrabbi, egy katolikus és egy református lelkész –, valamint egy indológus-vallástörténész professzor asszony ült le havonta egyszer (néha más egyházi és világi értelmiségiek társaságában) a késő esti órákban egy kerek asztal köré. Meg „az ördög”, akinek szerepét a neves szociológus vállalta. Azzal a szándékkal, hogy a tévénézők számára az emberi lét néhány nagy és szorongató kérdésére minél pontosabb és hihetőbb válaszokat fogalmazzanak meg – együtt, egymásra reflektálva, de saját hitük és tudásuk szemszögéből „a dolgot őt magát nézve”.Az ezredvégi korszellem már majdnem mindent és mindenkit meghódító s elveszejtő dzsungelében – vagy ha úgy tetszik: sivatagában – eltévedve bízvást akadnak kortársaink, akiket nyugtalanít, de nem csüggeszt, hogy „az igaz utat” nem lelik. Vannak még, akik nem a globális „rábeszélőgép” által szünet nélkül sugárzott, sulykolt „üzenetek” passzív, mechanikus fogadójaként, fogyasztójaként kívánják élni s formálni életüket, hanem szeretnék megtudni, mi végre vagyunk, és mi dolgunk a világon. Ám aki önállóan és felelősen, a saját és társai józan eszére hallgatva próbál eligazodni a „nagy sötétlő erdőben”, annak is segítségre, jeladásra, iránytűre lehet szüksége, hogy könnyebben rátaláljon a biztos ösvényre. Ez a könyv valami ilyesmi. A valószínűleg csak kevesek által látott-hallott tévés beszélgetéssorozat gondolatai nem szálltak el örökre az éterben, hanem „könyvvé varázsolva” maradandó szellemi értéket és lélekerősítő táplálékot nyújthatnak az önmagát és világát jobban megismerni és megérteni vágyó olvasónak.(Hankiss Elemér: Beszélgetések életről és halálról. Helikon Kiadó, Budapest, 2000. Ára: 1680 forint)