Mit rejtenek az elrejtett iratok?

Reneszánszukat élik az úgynevezett apokrif – elrejtett – iratok, evangéliumok, amelyek nem kerültek be a kanonizált bibliai könyvek közé. A mai okkult áramlatok előszeretettel hivatkoznak rájuk, ugyanazt sugallva, mint hajdani gnosztikus elődeik: ezek tartalmazzák azt a tudást, amely nélkülözhetetlen az üdvözüléshez. A közelmúltban kisebb vihart kavart Stigmata című film is egy apokrif evangélium – és egy állítólagos Jézus-mondás – alapján jutott arra a végkövetkeztetésre: nincsen szükség egyházra. Az apokrif iratok tartalma és feldolgozása egyáltalán nem olyan „titkos” és „misztikus”, mint ahogy azt egyesek – feltehetőleg jól kifizetődő érdekből – állítják. Dr. Bojki János, a Károli Gáspár Református Főiskola professzorát kérdeztük az elrejtett iratok „titkairól”.– Apokrif, azaz elrejtett iratok még ma is kerülnek elő – mondja Bojki János –, evangéliumokról hatról-hétről, az apostolok cselekedetei mintájára készült, egy-egy apostolhoz kötődő könyvekről ötről tudunk. Ezek a II–III. századból valók. Apokrif apostoli leveleket, sőt Jézusnak tulajdonított leveleket nyolcat-tízet, apokrif, apokalipsziseket, mennyei jelenések hatot ismerünk. A kanonizált evangéliumok azonban – még a legrégebben keletkezett János evangéliuma is – az I. században íródtak.– Hogyan, milyen szempontok alapján történt a kanonizálás?– Az egyház felismerte a keresztény iratok egy részében azt a belső összefüggést, koherenciát és központot, amit hite alapjának tart: ez az Úr Jézus Krisztusnak a halála és feltámadása, megváltói munkája. Amikor ezek egy részét hitelesnek tartották – már az I. század második felében az apostoli levelek is idéztek belőlük. A „kánon” szó mértéket jelent. Így váltak az evangéliumok az élet zsinórmértékévé.– Mégis mi alapján ítéltek egy iratot az elutasított kategóriába?- A kanonikus evangéliumokban Jézus születése az inkarnáció csodája, az Isten testet öltése, azonban a gyermek Jézus ember voltát is komolyan veszik. Azt, hogy ápolni, pólyálni kellett. Pedig az Istent nem kell bepólyálni, azonban az egyház hangsúlyozza Jézus valóságos Isten, valóságos ember mivoltát. Ellenben az apokrif Tamás gyermekség evangéliumban, mindenféle kedves és kegyetlen legendák jelennek meg. Eszerint amikor a gyermek Jézusnak iskolatársai nekimentek, azok meghaltak, igaz, hogy a történet végén visszaváltoztatja őket egészségessé, mégis látszik az az emberi spekuláció, amely Jézus isteni hatalmát a gyermekségére vetíti vissza.– Mit tudunk az apokrif iratok szerzőiről?– Van egy-két ismert szerző – akár egyházatyák is – akik mind a kereszténység határán, általában önsanyargató, absztinens életet éltek. A családtervezésről van egy egészen abszurd, groteszk történet egy Zoszimosz nevű egyén látomásáról. Ő egy olyan társadalmat képzelt el, ahol minden családnak két gyereke van, abból az egyik szerzetes lesz, míg a másik viszi tovább az emberiséget.– Van-e valamilyen különbség, eltérés az apokrif evangéliumokban, amely teljesen más értelmezést adna Jézusnak, vagy akár az egyháznak, amiért valóban „el kellene titkolni” azokat?– Ha a szájhagyomány egy történetet újra meg újra elbeszél, akkor annak csak a közepén nem változtat. Ezért az apokrif evangéliumokra jellemző az, hogy vagy Jézus gyermekkorát színezik ki, vagy föltámadása után különféle találkozásokat képzelnek el, ahol Jézusnak mindenféle titkos, vagy más tanítása jelenik meg. Az őskereszténység egyes gyülekezetei mind más-más apostoli misszióra vezethetők viszsza, és mindegyik igényelte, hogy „az én vezetőm is találkozott a feltámadottal”, és a mi csoportunknak külön kijelentést adott. A másik pedig, hogy a II. században létrejött egy vallásfilozófiai áramlat, a gnózis – tudás –, a gnosztikusok, akik hasonlítanak a mai New Age áramlatokra, akik eklektikusan átvettek egy kis újplatonizmust, egy kis keleti misztikát, egy kis kereszténységet, egy kis zsidó apokrifát és jól öszszekeverték. Ez adott annyit a kereszténységből, hogy a jóhiszemű olvasó azt gondolta: „hát ez az én hitemnek a könyve”. De a gnosztikus szerző aztán beletett olyasmit is, ami ellenkezett a kereszténységgel. A gnoszticizmus olyan széles volt, hogy voltak benne keresztény és kifejezetten keresztényellenes elemek is.– Melyek ezek?– Egy apokrif apostolok cselekedetei beszámol arról, hogy nagycsütörtök előtti éjszakán Jézus azt mondja Jánosnak: „Holnap a fakereszten meg fog halni egy ember, én azonban a fénykereszten csak nevetek ezen és a mennybe megyek.” Itt is látszik, hogy a szerző a Jézust és a Krisztust kettéválasztotta. Azt a nagy titkot, ami minden keresztény egyháznak a hite: Jézus valóságos Isten és valóságos ember. A gnózis így valójában önmegváltást hirdet, sőt világszemlélete szerint a teremtő és a megváltó Isten nem is ugyanaz. A teremtés szerintük egy tévedés és a teremtésből, a világból vált meg a gnózis, míg a kereszténységben a világot váltják meg és ez óriási különbség. Jellemző rájuk, hogy egy jámbor keresztény iratba betétet tettek, ahol már gnosztikus tanokat nyilatkoznak. Nehéz eldönteni ezeknél a betéteknél, hogy minek a jegyében íródtak. Mint például az ezekben az írásokban gyakran előforduló aszkézis, amely a szüzesség miatt még a házasságot is tiltotta. Ezekről nehéz megállapítani, hogy egy túlzó keresztény, egy vallásos platónista, vagy egy önmegváltó gnosztikus nézet. Ezek az írások semmiképpen nem tekinthetők hitelesnek. Az apokrif iratokat mindazonáltal nagyon sokan olvasták az ókorban, főként a középréteg, amelynek a szenzációéhségét kielégítették az azokban szereplő mesés történetek. Mégis legalább annyi missziós értékük volt, hogy még ha ilyen módon is, de olvasóik kapcsolatba kerültek a tannal.– Ez érthető, azonban úgy vélem, nagyon veszélyes a „mindegy mit, csak halljanak Jézusról” hozzáállás, hiszen főként a mai New Age-s mozgalmak élnek ezzel a lehetőséggel, mintegy Jézus személyét felhasználva arra, hogy végül teljesen más tanítást kapjon a felkészületlen olvasó...– Nem véletlen, hogy az egyház egyes iratokat elfogadott, másokat nem. És nem igaz, hogy ezeknek íróit üldözte volna. Akadtak ugyan még keresztény teológusok is – főként az aszkézis gyakorlói –, akik akár ellentétes nézeteket is vallottak, külön utat jártak. De a keresztény embernek a hite anynyira az Újszövetségben, Jézus személyében gyökerezik, hogy mindig tudta: nem az emberi, a vallásfilozófiai bölcselkedések különböző próbálkozásait kell követnie. A korai keresztények sem a későbbi dogmák szerint igazodtak, hanem az egészséges és építő apostoli igehirdetéshez. Igen, voltak szakadárok, tévtanítók, de még az Újszövetségben is megjegyzi János: közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. A mai korban is tudnia kell egy kereszténynek, hogy nem mind arany ami fénylik. Jézus is mondja: „nem mindenki aki azt mondja Uram, Uram megy be a mennyek országába.”