Az írástudók árulása

Kádárral és Nagy Imrével foglalkozom hónapok óta, mindent elolvasok, ami közelebb visz a drámához. Feleségem hozott egy Boldizsár Iván-kötetet (1984-es kiadás), mondván: van benne egy Kádárról szóló személyes hangú írás, hátha tudok vele kezdeni valamit. Az írásból (1979 nyarán született) nem sokat tudok meg, legfeljebb azt, hogy Kádár nemcsak a grízes tésztát szerette, hanem du. 5-kor a whiskyt is, de újra elém lépett a már elfelejtett Boldizsár Iván.Ki ez a Boldizsár? 1912-es születésű, mint maga Kádár is. Tegeződnek, emlegetik kortársaikat, láthatólag egyívásúak. Örkényen sajnálkoznak, mint potenciális halott évfolyamtárson (két héten belül az is). Ki ez a Boldizsár? Tulajdonképpen egy jó tollú publicista, aki tud írni, meg kap is rá teret. No, nem egy nagy formátumú író, de a kortársai között a jó középszer. 1947-ben már ő tudósít a párizsi béketárgyalásokról, folyamatosan fennmarad a víz tetején, legyen Rákosi a diktátor vagy Kádár. 1956 előtt is főszerkesztő, ’56 után is. Mégis mi vele a gond? El kell olvasni ezt az írást, amely bizonyára annak idején (mint minden Boldizsár-írás) valahol megjelent. Miről szól a történet? Boldizsár a New Hungarian Quarterly című, negyedéves, angol nyelvű magyar propaganda-folyóirat főszerkesztője, aki a lap 75., jubileumi számába cikket kér Kádártól és kap is, amitől annyira meghatódik, hogy elolvadva elmegy a cikkért Kádárhoz a KB-székházba. Itt előbb a titkártól megkapja a cikket, amelyet elolvas, majd betessékelik magához az Atyaistenhez. Boldizsár rajong Kádárért és a cikkért (bár pontosan tudja, hogy Kádár kicsoda és azt is, hogy a cikket nyilvánvalóan nem ő vagy nem csak ő írta, mert még egy ilyen cikk megírása is meghaladja szellemi és időbeli korlátait). Ennek ellenére Boldizsár szervilizmusa felülmúlhatatlan. A cikk stílbeli fordulatain ömleng, egyes jelzőket kiemel és rajong, az egész írást átitatja a szervilizmus.Mi itt a lényeg? A Boldizsár-jelenség. Hány, de hány boldizsárja volt a hazai közéletnek? Miért, hogy egyes emberek, akik nem voltak híján intelligenciának és műveltségnek, mégis beadták a derekukat annak a rendszernek? Mi vezette őket? Talmi előnyök, amik nem is voltak olyan nagyon talmiak? Főszerkesztői poszt, állandó PEN- és UNESCO-utazások a világ összes táján magas napidíjjal? A hatvanas években Boldizsár a magyar tévé akkor még egyetlen csatornáján adott elő útleírásokat, amely nem volt más, mint ült a stúdióban, kezében papír és unalmasan felolvasta külföldi élményeit, miközben időnként egy-egy képet beadtak a mondottakról. Mármost abban az időben mezei emberfia nem utazhatott, nem hogy Párizsba és New Yorkba, hanem Bécsbe sem. Ergo, mit gondolt a polgár? Ideül ez a bajszos ötvenes és olyanról mesél, amely neki természetes és megadatott, nekem meg sosem lesz ilyen, ezért már zabosan kezdi nézni és dühe csak nő, ha rájön, hogy ez az ember csak azért ül itt és azért utazik az ő pénzén, mert benyalt és folyamatosan azt teszi. Volt tehát a pénz, az utazás, a pozíció, amelyek nagy motivációk, de ez lett volna minden árulás oka? Csak azért adták el magukat az írástudók a Kádár-rendszerben? Vagy volt itt más is? Boldizsár tudta, hogy sosem fog olyan minőséget írni, mint az osztálytársa, Örkény? Belőle sosem jön ki egy Tóték, sem egy Macskajáték, így ha ő is akar egy kis dicsőséget, akkor meg kell fogni a dolog rosszabbik végét és hízelegni kell. Mert másképp nem lesz semmiféle megjelenés, másként nem hihetem azt, hogy író vagyok, másként labdába sem rúgok. S még az sem zavarta, hogy a valódi írók ebben az időben meg sem jelenhettek, a hatvanas években pedig csak akkor, ha nem írtak olyat, amit Aczél elvtárs elvetett.Egy Boldizsár ne tudta volna, mi a Kádár-éra? Hogy kik vannak itt felül és mi az irodalompolitika? A tiltani, tűrni, támogatni? Ő ne tudta volna, hogy tele voltak a börtönök és hányat akasztott e jeles kortársa? Ne tudta volna, hogy a tehetségek nem kapnak teret, sem elegendőt, sem megfelelőt, s néha semmilyet? Ő ne tudta volna, hogy nem neki kellene megírni azt, miként tér végre haza 30 év után a korona vagy miért ő ül Mitterrand-nál a Várban, miközben olyan magyar írók, mint Márai vagy Hamvas Béla nem ülhetnek ott? (Hát persze, hisz Mitterrand oldalán Köpeczi Béla miniszter úr ül, aki a hatvanas években egy cikk megjelentetése után Hamvas további publikálását azonnal megtiltotta.)Miért adja el magát az írástudó? Miért szolgál ki hamis ideológiát és miért árulja el az igazat (no nem egy tál lencséért), de harminc ezüstért? Miért szolgál ki olyan hatalmat, amely ellene van a nemzetnek és ellene van az írástudóknak is? Miért ez írástudók folyamatos árulása? Ez itt a kérdés. Miért roppan meg a gerince egy kultúrembernek és miért törleszkedik a hatalomhoz? Miért több neki Kádár kézfogása, mint egy tisztességesen megírt cikk vagy novella? És itt a hangsúly a tisztességesen van. Miért adták el magukat és magukon át a nemzetet ezek az emberek? Nemde rövidebb ideig tartott volna a proletárdiktatúra, ha ezek nem lettek volna? Ha nincs az önkéntes ülepnyaló és kiszolgáló sereg? Miért, hogy a szellem emberei között nagy számban terjedt e gusztustalanság?Márai írja a Föld, föld első leckéjében, miként ünnepelte utoljára barátaival 1944-ben a Sándor-napot, amelynek éjszakáján már a német tankok dübörögtek végig a Mikó utcán. Leírja, hogy a társaság minden tagja antináci volt, egy kivételével, aki a beszélgetés vége felé, kissé már ittasan megragadta az író gallérját és mentegetőzve nyöszörögte: – Könnyű nektek, mert ti tehetségesek vagytok, de mit tegyek én, aki nem vagyok az. Nekem be kellett lépnem a nyilaskeresztes pártba, hogy lehessek valaki! Ez az. Ha rövid a kardod, told meg egy lépéssel, e boldizsárok megtették azt a lépést, de nem a jobb kardvívás érdekében, nem. A hatalom védőkörébe léptek, ahol néha egészen rövid kardokkal is csatát lehetett nyerni. De nemcsak a kellő tehetség, hanem a kellő tisztesség hiánya is e boldizsárizmus forrása, a kellő tisztesség, amely megvéd minket a kísértéstől. No és az értelmiség vele született hiúsága, amely, ha nem is a Bibliából, de Hyeronimus Boschtól tudható, a hét főbűn egyike.Nem Boldizsár ezen írás célpontja. Ő azóta már – barátjával, Radnótival szólva – tudja, miként vétkezett, hol, mikor és miért. Ő csak egy példa, amely jellemzi a kort és a kor embereit, hisz nemcsak a szellem emberei adták el magukat, de mindenki, aki belépett a pártba, a Hazafias Népfrontba, a különféle háttérszervezetekbe. Azok mind Kádár elvtárs cikkeinek jelzőit dicsérték, ha éppen telefonáltak, értekeztek vagy csak koccintottak a békeharc újabb sikerére. Itt mindenki, aki beállt a sorba, hazudott magának és hazudott nekünk, az országnak. S ez a hazugság tartotta össze az egész rendszert 1989-ig, amikor szétesett és maga alá temetett (nem a boldizsárokat, hanem) minket.Mert boldizsárok mindig voltak, ma is vannak és mindig lesznek, a boldizsárizmus kiirthatatlan és örök, mint ahogy botrányok is mindig lesznek, de mit mondott az Úr? Jaj a botrányokozóknak! És ha hagyjuk őket, akkor jaj nekünk is.