Égi szarvas

Előkelően és meghitten feküdt a kaposvári panzió ágyán Jezovics, arra gondolva, milyen más itt a levegő, az aranyifjúság, a világszövetség vagy akár a keramitkockák kis rajza a teraszon. A nap még halkan, de erősen besütött az ablak eltévedt üvegén – a tél jelentősen hidegre fordult, s ilyenkor egészségesebbnek érzi magát az ember, a gépkocsi, az állat és a tisztviselő is.Vidéken élni – sóhajtozni csehovi figuraként, hogy „Moszkva! Moszkva!”Mentében aztán különös és kedves figurával találkozott, aki heves hadakozással, de magyaros tetterővel elemezte a világszövetség jelenlegi és múltbéli helyzetét. Ömlött belőle a szó a megfejthetetlen ellentétekről, Csoóri reménytelen küzdelméről az elnökséggel, a nyugati magyarokkal, a beépített romániai álmagyarokkal, a vezetők hősies vádaskodásával együtt valami oly kilátástalan állapotot érzékelt, amelyből nincs kiút. A nyugatiak azzal vádolják az anyaországiakat, hogy elkezelték a pénzüket. (Ó, igen, az emigránsok megszenvedtek a pénzükért, hitükért, magyarságukért, nehezen és fájó szívvel adják, abban a tévhitben, hogy idehaza mindenki őket „nyúlja le, veri át, csapja be, csapja ki” – kiabálta a kedves tanár, ütögetve a felöltőjét harsányul... „Mert, tudod, lényegében mióta Csoóri megírta a magáét a Nappali holdban, nincs becsülete a külhoni, folyamatos identitászavarban szenvedő, zűrt kavirgáló nyugati magyarok között. Így nem lehet világszövetséget csinálni!” – kiabált elszántan és szent meggyőződéssel a mi honi magyarunk.)Jezovics körülnézett – hova is keveredtem?Ám megint csak körbenézve ámultan látta Kaposvár friss színét, belvárosi, ringatózó sétálóutcáját, régen annyira áhított boltocskáit, megint csak megjött a kedve a vidékhez.Aztán a Szász-kiállításon egybesereglettek a fontos és lelkes értelmiségiek – nem is tudni, kit nevezünk ma már annak, hiszen a vállalkozó még értelmiségibb lett, mint a tanár vagy orvos –, fölpezsdült a légkör.Odakinn, Várdán aztán azt mondja Szász: „Pedig nagyon jó itt lenni. Van négy-öt ügyvéd, orvos, tanár, jópofa ember, akik lehajtanak egy-két körtekupicát vagy az elnök különlegesen finom boraiból egy pohárkával, és valóban csehovi módon benépesítik hetvenéves napjaimat, persze magam is beletartozom a hetvenöt világban s idehaza eltöltött évemmel, és vitatkozunk, élünk, s talán egy kicsit szeretjük is egymást...”S így lőn.A csehovi csapat este egybeállt, nem duhajkodott (sajnos Jezovics elviselte volna), inkább tűnődött, hol is van Moszkva.Merre?Európában van még? Ugyan. Ha belegondolunk a szétzilált Oroszországba, nincs már Moszkva sehol. Az egész szláv birodalom, mint valami lassú földrész, süllyedő Atlantiszként tünedezik el a népek határtalan és kis tengerében.„Hol van Washington?” – kérdezte ujját a levegőbe bökve az egyik kis gyógypedagógus asszonyka, ki Pestre jár levelezőn vizsgázni.Kiderült, hogy Washington sincs meg. Azt mondja az egyik keresztényes és okos ügyvéd, a szavazatok két hónapos újraszámlálása alatt eltűnt Amerika. Amerika mindig kihúzta a mellét, hogy ő a világ ura. (Az is. Volt, van. Hogy lesz-e, nem tudjuk.) Most behúzza a hasát. Hogy nagy. Hogy kövér. Hogy eljátszotta liberális becsületét. Hiába megyünk Washingtonba, hiába keressük Washingtont, mint a régi Rómát vagy Moszkvát – eltűnt. Elvesztette maradandóságát – szavalt a kis gyógypedagóga, s napóleonos hajával, forradalmi fejével beillett volna Isten ifjúságának.„Láttátok tegnap a holdfogyatkozást?”Kiabálták, tapsolták, mint egy cirkuszi számot. „Óriási volt!” „Azt hittem, eltűnünk mi is vele együtt az ég semmijében!”A csehovi kör megborzongott.Edit, ki apró siket gyerekek gyámolítója hosszú fiatal évei óta, fölvilágosította a társaságot.„Tetszik tudni, urak és hölgyek, Moszkva bennünk van. Washington bennünk van. Ha mi magunknak nem tudjuk kitalálni a nagy világvárost, vagy Moszkvát, vagy az Atlantiszt, ugyanúgy elsüllyedünk, mint elsüllyedtek az aranykorban.Pedig figyel minket az égi szarvas. Nem vettétek észre? Tegnap lehetett látni. Ahogy a Föld a Hold elébe került, és rávetődött hatalmas árnyéka, akkorára nőtt, mint egy óriás szarvas szemhéja. Nem láttátok? Ráereszkedett, és sötétkéken beborította a Holdat. Az alól kuklált ki az égi szarvas. Félre volt dűtve a feje, rézsút nézett ránk a magasból. Nem láttátok? Tűnődve és hosszan szemlélt bennünket, valami mély szánalom volt a szemgolyósugárzásában.„De velünk van. Nem éreztétek?” – kérdezte az ifjú hölgy, és kisietett, mert reggel korán kellett kelnie, hogy egy kis siketnéma lányt fölkísérjen a budapesti klinikára.