Ki lát majd a Tiszán halászladikot?

Téli álmát alussza a Tisza, az idén még a medréből sem lépett ki. A folyóhoz az utolsó nagy vizitre tavaly ősszel érkeztek két autóbusszal a német turisták. Keresték a ciánszennyezés nyomait, de már nem találták. A kíváncsiskodók utánpótlása végleg elkopott, és az őshonos lakosság nagy része napirendre tért a Tiszával történtek felett. Egyetlen halászladikot sem ringatnak a hullámok, s az úszóházakat is bevontatták a téli kikötőbe. Szokatlan a nyugalom annak, akit egy évvel ezelőtt lelkileg is megviselt a Romániából érkező ciánfolyam szörnyű pusztítása.Akkor Szegvári József tápéi halász könnyezett a haltetemeket látva. Most, a tél derekán csak szomorúan nézi a vizet, és magában meditál. Teljesen megváltoztatta életét a természeti csapás. Varsáit, hálóit fészerbe zárta, és már jó ideje nem is ébred fel hajnali fél négykor. Az idő kezdi kimosni belőle azt a szokást, ami két évtizeden keresztül belérögzült. Ha pénzt akar keresni, nem a folyóra megy, hanem az ismerőshöz, a baráthoz, fát fűrészel és gallyat vág. Keserűsége azért sem tör ki belőle elementális erővel, mert jelenleg nincs szezonja a halfogásnak. Szegvári József munkája márciusban kezdődik, ha kezdődhet. Utoljára tavaly karácsony előtt volt vízen, két keszeget és egy törpeharcsát fogott. Nem is emlékszik, azelőtt mikor tért volna haza ilyen gyászos teljesítménynyel.– Valójában ki sem tudtuk próbálni, a mérgezés után mennyire éledt újjá a Tisza.– Miért nem, hiszen sokszor járt azóta a vízen – vágok közbe.– A halászati tilalmat nyár közepén oldották fel, és a halászati szezon akkor nagyjából véget is ért. Én nem tudtam pénzt keresni a hallal. Még a rezsim sem jött össze. Amikor vízre mentem, ráfizettem, a tartalékból költöttem benzinre. Valójában közhasznú munkás lettem, és a legtöbbször ivadékmentéssel, próbahalászattal foglalkoztam. Ezért havonta 27 500 forintot kaptam és ha nem jön ez a pénz, akkor nagyon rosszul éreztem volna magam.– Más segélyt nem kapott?– Egy alkalommal a szegedi önkormányzat hetvenezer forintot folyósított, és az egyházak élelmiszercsomagokat küldtek. Minden támogatás jól jött, mert a tartalékot feléltük otthon.Abból nem csinál titkot a 38 éves szakember, hogy a cián érkezéséig tisztességesen meg tudott élni foglalkozásából. Átlagosan havi százezer forintot keresett, amiből félre is tett. Soha semmiből nem érzett hiányt három gyermeke, és szerencsére az utóbbi nehéz hónapokat is átvészelték, mert felesége is dolgozik. Szegvári József napjának nagy részében az időjárás-előrejelzéseket tanulmányozza, mert most úgy gondolja, egy újabb szűk esztendőt már nem bír ki. Indulatosan fejtegeti kilátásait.– Ha a következő szezon is olyan lesz, mint a tavalyi volt, akkor nem kizárt, hogy pályát módosítok.– És mihez kezd?– Elmegyek gépkocsivezetőnek.– Mégis mire számít?– Február végétől kezd melegedni a Tisza. Akkor majd bölcsebb leszek, hiszen akkor már sejteni lehet, mi várható az idén. Itt, Tápén, mások is tisztában vannak azzal, hogy sok halat nem remélhetünk. Nem véletlenül mondta egy fodrász barátom, álljak be hozzá tanoncnak. Én viccnek vettem az ajánlatot, remélem, az is marad.Az 58 éves Nagy István Szegvári társa. Általában ketten járják a folyót. Nagy István emlékszik arra, amikor napi több mázsa harcsát fogtak. Neki még az ükapja is hivatásos halász volt, és családfáját a múlt század közepéig vezeti vissza. Nagyapjától tanulta a varsakészítés fortélyait és a hálószövés tudományát, amivel csak nagyon kevesen dicsekedhetnek. Egy esztendeje már annak, hogy Nagy István folyamatosan számol. Még tavaly megfogadta, nem képezteti át magát semminek. Ebben a szellemben él és nyilatkozik.– Ingerlékenyebb, idegesebb lettem, de a lelkem nem sérült. Ha a jövőre gondolok, elfog a nyugtalanság, mert nem vagyok biztos abban, hogy megélek a Tiszából. Szerintem tíz év kell ahhoz, hogy helyreálljon a rend a folyón. Tavalyelőtt futott csúcsra a Tisza. Olyan őshonos halfajták is megjelentek, amelyeket utoljára a hatvanas években láttam. Ezt a szép termést pusztította el a cián.– Miben bízik a legjobban?– Először is a felnőtt gyermekeimben, akik anyagilag segítettek. Aztán egy jó áradásban, mert csak az pótolhatja a haltelepítést, aminek én nem nagyon látom eredményét. Sajnos azt tapasztaltam, hogy a Tiszába vetett három centiméteres pontyok jó részét felfalták a törpeharcsák.A Tiszai Halászati Szövetkezet központjában hasonló az élet, mint Nagyéknál vagy Szegváriéknál. Még nem tudják pontosan a tavalyi veszteséget, de az ügyvezető igazgató, Gulyás Antal úgy nyilatkozik, biztos abban, hogy a húszmillió forintot meghaladja. Kis cég a szövetkezet, és ez a deficit óriási pénz számukra.– Eladósodtunk, és a hitelezők türelmében reménykedünk – mondja az igazgató, majd hozzáteszi. – Sehonnan sem kaptunk segítséget, úgy menekülünk előre, hogy folytatjuk a haltelepítést.Milliószámra pótolták a kipusztult halállományt, de olyan emberrel nem találkoztam, aki meg tudná mondani, hány hal volt a Tiszában és mennyi lesz az ivadékmentés után. A Tisza–Szamos Kormánybiztosi Iroda szegedi képviselet vezetője, Makrai László szerint azért nehéz megjósolni, hogy mikor áll helyre a folyó egyensúlya, mert lehetetlen felmérni az élővizek halállományát. Makrai optimista, mert szerinte máris akadnak olyan szakaszok, főleg Csongrád környékén, ahol bőven van hal. A hivatalvezető nyilvánosságra hozza azokat a felfedezéseket is, amelyek az élővilág kiszámíthatatlanságát igazolják.– Elszigetelt halpopulációk alakultak ki a folyóban. A tavalyi áradás után a kubikgödrök megteltek vízzel, s ezek lettek a mentsvárak. Az eddigi mérések azt igazolják, a tápláléklánc jobban sérült, mint a halállomány. Ennek következménye, hogy újabb táplálékfélék jelennek meg, amire majd újfajta halak járnak, annak ellenére, hogy őshonos csukát, harcsát, süllőt és nyurga pontyot telepítettünk.Még a szakemberek sem tudják, milyen természeti csodában reménykedhetnek. Bíznak abban, hogy megtelnek a hullámterek kubikgödrei vízzel, ahol paradicsomi állapotok között növekedhetnek az ivadékok. A csuka kétszer olyan gyorsan fejlődik ott, mint a mederben. Ennek érdekében mintaterületeket jelöltek ki, ahol mesterséges művekkel tartják vissza a vizet – ha lesz magas vízállás.