Korok – istenek

Sumer-akkád, ókori arab, sémi és más elő-ázsiai népek földjére érkeztünk: a forró sivatagi homok itt sok emléket őriz. A sumerok ismeretlen eredetű törzsei hatezer évvel ezelőtt vették birtokukba a Tigris és Eufrátesz völgyét, s alapították meg az első városállamokat. Mezopotámia sumer periódusa mintegy másfél évezredet fog át. A Gilgames, Enkidu és az alvilág című szövegben ez áll: „Midőn ég a földtől elvált, akkor az eget An szerezte meg, a földet Enlil szerezte meg, s Ereskigalnak az alvilág ajándékul jutott.” A föld alatti birodalomról kialakított sumer elképzelések szerint az alvilág határait egy föld alatti folyosó jelzi, amelyen révész visz át.A Mezopotámia északi részét megszálló keleti sémi népek, az akkádok időtlen idők óta a sumerok szomszédai voltak, és erős sumer hatás alatt álltak. Négy és fél ezer évvel ezelőtt a folyamköz déli részén fekvő Akkád városának uralkodója „sumer és akkád királyságban” egyesítette a területet, amelyet később, Babilon felemelkedése után Babilóniának kezdtek nevezni. A sumer és akkád nép összekeveredése tovább folyt, és a sumer nyelvnek az akkád (asszír-babilóniai) általi kiszorítása nem jelentette a sumer kultúra teljes megszűnését és az új, sémi kultúrával való fölváltását. Minden általunk ismert akkád isten sumer eredetű, vagy régóta sumer istennel azonosították. Így az akkád napisten, Samas a sumer Utuval azonosult, Istár istennő Ininnel és egy sor más sumer istennővel. Babilon felemelkedésével egyre nagyobb szerepet kapott a város istene, Marduk, de eredetét tekintve ez a név is sumer.A nyugati sémi népek a Kr. e. IV–III. évezredtől lakták Szíriát, Föníciát és Palesztinát. A kánaáni-amorita – ugariti, föníciai, júdeai, izraeli –, valamint az arameus csoportba tartozó népek körében Jahve (az egyistenhit) kultusza előtt nem alakult ki közös istenhit. Noha nyelvileg közel álltak egymáshoz, fő elemeiben közös volt a kultúrájuk, és állandóan érintkeztek egymással. A közös istenek mellett voltak saját, helyi istenségek is. Az istenek nevét gyakran tabu védte. Általában jelzőiket, pótnevüket, megszólításukat használták. Baál isten, az ég urának kultusza széles körben elterjedt. Palesztinában a Kr. e. I. évezred első felétől kezdve a júdeai izraelita közösségekben kezdett kialakulni a Jahve kultuszán alapuló, egyistenhitű judaizmus.Az Arab-félsziget északi és középső részén lakó arab népek hitvilága az iszlám kialakulásáig nem állt össze egységes rendszerré. Az arab törzsek északon kapcsolatba kerültek Szíria és Palesztina népeivel, és átvették tőlük az írott arámi nyelvet. Közös és lokális istenek egyaránt megtalálhatók a panteonjukban. Főistenük, Sara a világ ura. Sara valószínűleg a nabateiai főváros, Petra egyik részének a neve. Bálványa megmunkálatlan fekete kőkocka volt, ez előtt mutatták be az áldozatokat. Elképzelhető, hogy kultusza az Allahéval párhuzamosan élt. Allah a világ és az emberek megteremtője, az istenek vezetője és apja, akit az ég és az eső isteneként tiszteltek; Mekkában minden más istennél jobban.E térség őrzi még az elámi, hettita, hurrita, jemeni és kasszita népek világnézetének emlékeit is. A kassziták a mai Nyugat-Irán területén éltek az ókorban, és meghódították Babilont is. Isteni származású ősükként Kassút tisztelték, s képzeletük az egész világot benépesítette démonokkal: vannak köztük félig ember, félig állat alakúak, szárnyas szfinxek, griffek.Az ókori Jemen területén több állam állt fenn: Sába, Katabán és mások, ahol mesterséges öntözésen alapuló, sajátos földművelés-kultúrában sémi népek éltek. Hitviláguk mezopotámiai és ókori arab hatást mutat.Elám fővárosa Szúza volt, az elámiak világnézetére erősen hatott a sumer-akkád mitológia. A hettita állam fővárosának, Hattusának – ma Bogazköy – az archívumából előkerült dokumentumok alapján megállapítható, hogy főistenként a napistent tisztelték.