Piros-sárga kihívás

2001. 01. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szekta vagy vallásos tömegmozgalom? A Kínában betiltott Falunkungvallási mozgalom híveinek számát 70–100 millióra becsülik. Több százan gyűlnek össze a parkokban, zenét hallgatnak, tornagyakorlatokra emlékeztető mozdulatokat végeznek, meditálnak. Amíg nem jön a rendőrség.Csakhogy a rendőrség igen hamar megérkezik. Így történt ez újév napján is a Tienanmen téren, ahol mintegy hétszáz felekezeti tagot tartóztattak le. A tömeg tiltakozni próbált a Falunkung betiltása ellen gurujuk, Li Hong-szi felhívására. Újév napján az ünnep alkalmából több ezren sétálgattak Peking legnagyobb terén, e tömegben vegyültek el kettes–tízes csoportokban a tüntetők. Többórás feladatot adtak a rendőrségnek: jelszavakat kiabáltak, piros és sárga szalagokat, valamint szórólapokat hajigáltak. (A piros és a sárga szín a vallási mozgalom jele.)A pillanatok alatt a helyszínen termett rendőrök a földre teperték a tüntetőket, majd – gyakran a hajuknál fogva – a rendőrfurgonokhoz tuszkolták őket. Az AFP tudósítója legalább három alkalommal látta, hogy egész családokat tartóztattak le, a gyerekeket elválasztva szüleiktől. A földön fekvő tüntetőket összerugdosták, az egyik rendőr a kövezetre nyomva tartotta egy negyven körüli, már vérző arcú aszszony fejét, amíg a járőrkocsi odaért.Az összecsapások az utóbbi időben rendszeressé váltak. Az Amnesty International adatai szerint az elmúlt hónapokban a kínai rendőrség fokozta nyomását, mintegy 77-en haltak meg letartóztatásban, részben a bánásmód, részben éhségsztrájk miatt. A kommunista pártvezetés számára igen kínos, hogy éppen a Tienanmen téren került sor az összetűzésekre, ahol 1989-ben vérbe fojtották az emlékezetes diákmegmozdulást. A vallási mozgalom nem korlátozódik a fővárosra: 1999-ben, amikor a diktatúra betiltotta a Falunkungot, mintegy 30 városban szerveztek megmozdulásokat.Bár a Falunkung tájékoztató anyagai a történelem előtti időkre vezetik vissza a kultusz eredetét, történetéről nincsenek feljegyzések az 1992 előtti időszakból, amikor Li Hong-szi megalapította a vallási csoportot. Ebben az évben Pekingben Li Hong-szi „mesterként” tanulmányi központot hozott létre. A Falunkung részben egy régi kínai légzési és meditációs gyakorlatsorozatra, a csi-gongra alapozza rendszerét. A hívek parkokban találkoznak, ahol jógaszerű „szertartást” végeznek közösen. A gyakorlatokat speciális Falunkung-muzsika kíséri. Buddha bemutatja a száz kezet, az út a természetfölötti erőkhöz, a Falunkung útja az égi körforgáshoz – a gyakorlatok nevei a távol-keleti vallás- és hagyománykincsből merítenek.A Falunkung a legnagyobb vallási mozgalom Kína legújabb kori történelmében. Bár a hivatalos álláspont szerint visszanyerné legalitását, ha „tisztelné a törvényeket”, a valós okok mélyebben rejlenek. A rendőri túlkapásnak csak eufemizmussal nevezhető hivatalos reagálást a rezsim félelme okozza – például a munkanélküliség megjelenésétől. Félnek, hogy valaki befolyása alá vonja ezt az egyre növekvő tömeget. A kommunista pártnak Kínában 60 millió tagja van, a Falunkungnak minimum 70 (egyes becslések szerint 100 millió).A Falunkung weblapja hangsúlyozza: minden Falunkung-tevékenység ingyenes, nem illeti meg tiszteletdíj. A Falun Dafa tanai tartalmaznak mondatokat a buddhizmus és a taoizmus kitételeiből, ennek ellenére – ahogy a taicsi nem a taoizmus ága, vagy a hatha jóga sem a hinduizmus egy válfaja – nem a buddhizmus vagy a taoizmus egyik hajtása – írja a hívők oldala.Kína párizsi nagykövetségének honlapja merőben más hangnemben ír a Falunkungról: „A Falunkung gurukultuszt terjeszt, a hívek fölött szigorú lelki kontrollt gyakorol, téves teóriákat agyal ki, magához veszi a hívek vagyonát, titkos szervezeten nyugszik, veszélyezteti a társadalmat. A Falunkung tipikus szekta, amely a világ öszszes szektájának alapvonásait magán hordozza. Li Hong-szi a szekta guruja. Tanai a következő pontokat foglalják magukban: a Föld fel fog robbanni, az emberiséget pusztulás fenyegeti. A Falun Dafa az egyetlen törvény, amely képes megmenteni az emberi társadalmat, mivel a Föld »a világegyetem szemétlerakójává vált«. Az élet, az öregedés, a betegség és a halál a karmából eredeztethető, ezek a jelenségek egymást kiegészítő karmák. Mivel a sors meghatározott, nincs értelme orvoshoz fordulni. Li Hong-szi az egyetlen, aki képes megváltani a világot, csak neki kell engedelmeskedni.” A kínai propagandairat arra hivatkozik, hogy a híveket megtévesztették, a szekta pedig nem kérte hivatalosan a bejegyzését.A szektát 1999 júniusában tiltották be, három hónappal azután, hogy a hívek csendes tüntetésre gyűltek össze a kommunista párt pekingi székháza előtt. Ez volt 1989 óta a legnagyobb tüntetés a fővárosban. A kínai kormány – írja a BBC – valósággal kiátkozta a Falunkungot, amelyet afféle sátánista szektának tart. Gyakran emlegetik azokat a szektatagokat, akik – a rezsim propagandája szerint – súlyos betegen sem mentek orvoshoz, mivel ezt tiltják a szekta alapszabályai. A pekingi retorika 1500 halálos „áldozatról” beszél.Li Hong-szi, az alapító 1997-ben az Egyesült Államokba települt. A száműzetésben élő guru üzenetek útján vezérli híveit. A Falunkung tagjai hangsúlyozzák: ez nem szervezet, nincsenek templomai, szervezett struktúrája, speciális rítusai. „Jó emberek vagyunk – hogy tudna egy jó ember bűnt elkövetni? Miért kell elszenvednünk ilyen eljárást?” – kérdezi egyikük a mozgalom angol nyelvű weblapján.A Falunkung bibliája, a Zsuan Falun számos nyelven olvasható. A vallásalapító az Egyesült Államokban konferenciákat, szemináriumokat tart. Az USA szinte minden nagyobb államában vannak sejtjeik. A szingapúri, tajvani szervezetek támadták a kínai rezsimet, Ausztráliában a hívek tüntettek a betiltás ellen.A modern korhoz illik a rezsim ellenlépése is: hetvenperces tévéprogramban vádolta a hatalom Li Hong-szit, hogy meghamisítja a születési dátumát, s a buddhizmus alapítójának reinkarnációjaként jeleníti meg magát. Megszólaltatták osztálytársait, akik szerint átlagos diák volt, csak trombitán játszott jól. Egyszóval: nem tűnik Antikrisztusnak.


A Falunkung jelentése

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.