Tallózó

The Washington TimesAz amerikai főváros konzervatív napilapja arról cikkezik, hogy a demokraták miként formálták át a déli államok szeretetét gyűlölet-bűncselekménnyé. (A polgárháborúban a Mason–Dixon vonaltól délre fekvő államok háborúztak Észak ellen – L. I.)Amikor húsz évvel ezelőtt Clinton még arkansasi kormányzó volt, rutinszerűen bocsátott ki közleményeket Robert E. Lee és Jefferson Davis születésnapi évfordulóin. (Lee a déli erők tábornoka, Davis a tizenegy szakadár déli állam szövetségének elnöke volt – L. I.) De ugyanígy tettek azon államok kormányzói is, amelyek tagjai voltak az egykori déli államok szövetségének, és a „veszett ügy” szolgálatába állított déli bátorság dicsérete semmivel sem volt vitatottabb, mint egy anyák napi közlemény. Most már azonban a milliók szívébe zárt déli múlt ilyen dicsérete politikai dinamit. George W. Bush megválasztott elnök két vezető posztra jelölt emberét is támadták nemcsak politikai véleményük miatt, hanem azért is, mert rokonszenveztek a déli államok volt szövetségével.Az elmúlt években az ellenfelek átpolitizálták a déli államok harci lobogóját. A vörös, fehér és kék Szent András-kereszt évtizedeken át a turistagiccs kedvelt kategóriájába tartozott. Ajándékboltok polcain ott lehetett látni a hikoridió, a kukoricacsutka-pipa és a műanyag krokodilok mellett a floridai országutak mentén, Mississippi állam tengerpartján és más déli üdülőhelyeken.Hosszú hajú motorosok tűzték ki Dél zászlaját, hogy kifejezzék lázadásukat a „normális” társadalom ellen. Még 1986-ban sem panaszkodott senki sem a déli jelképek miatt, idézi a lap P. Charles Lunsfordot, az atlantai Kulturális Örökség Társaságának elnökét. De miért lett egyszerre gyűlölet-bűncselekmény a Dixie fütyülése? A George Mason Egyetem egyik tanára szerint a déli államok elleni keresztes hadjárat politikai opportunizmus. Egy másik tanár szerint a történelemtanítás hiányosságairól is szó van, ugyanis ma már azt hiszik, hogy a polgárháborút csak a rabszolgatartás ügye motiválta, holott sokkal inkább az államok jogainak kérdése volt a tét. Thomas J. DiLorenzo, a baltimore-i Loyola Egyetem közgazdaságtan-professzora szerint „baloldali csoportok úgy próbálják beállítani a dolgot, hogy ha csak kiejti valaki a déli államok szövetsége szót, az illető titokban a rabszolgaságot támogatja. Tiszta őrültség, ami a baloldal kétségbeesését mutatja.”A baloldal a déli államok szövetségét most fegyverként veti be a kabinetposztokra javasolt Bush-jelöltek ellen.Ashcroft főügyészjelöltet például egy 1998-as interjújáért bírálják, amelyben dicsérte Jefferson Davist, Robert E. Leet és Stonewall Jacksont, amiért „déli hazafiak” voltak.Mára az olyan szentimentális dalok, mint a Carry Me Back to Old Virginny a regionális kultúra megnyilvánulásaiból átalakultak vitatott témákká. Dél-Karolinában a törvényhozás épületéről le kellett venni a régi Dél zászlaját a feketék tiltakozása miatt. A déli jelképekkel szembeni ellenségeskedés bűncselekményekhez is vezetett. Egy évvel ezelőtt Lee portréját felgyújtották. 1995-ben egy fekete tinédzser lelőtt egy kamionsofőrt, mert a kocsin ott volt a déliek zászlaja.Az érzelmekben a változás a nyolcvanas években kezdődött, amikor a Mississippi Egyetem egyik tanára megszervezte a diákok tiltakozását a déli jelképeknek a sportrendezvényeken történő használata ellen. Az NAACP, Amerika legnagyobb fekete szervezete azonnal csatlakozott a küzdelemhez. A fentebb említett Lunsford a fekete szervezetet azzal vádolja, hogy ki akarja irtani a régi Dél minden emlékét, és faji ellenségességet gerjeszt. A konzervatív David Horowitz, a hatvanas évek ismert baloldali radikális aktivistája szerint az NAACP kenyere a rágalmazás és a kárpótlás követelése. Az NAACP rámegy egy vállalatra, rasszizmussal vádolja, majd a lehető legmélyebben belekotor a zsebébe. A hús-vér politikai ellenfelet pedig szurokban és tollban hempergetik meg. A déli államok szövetsége csupán eszköz a cukkolásra és arra, hogy az üzlet jól menjen. Egy másik – fekete – bíráló szerint az érzelmeket felkorbácsoló fekete vezetők képtelenek elviselni, ha a feketéknek jó a közérzetük Amerikában. „Azt szeretik, ha nyomorultul érzik magukat.”GuardianA brit baloldali lap a keresztény palesztin Mitri Rahebnek, a betlehemi Nemzetközi Központ igazgatójának hosszú, személyes élménybeszámolóját ismerteti azokról a megaláztatásokról, amelyeknek a palesztinok naponta részesei a megszálló izraeliek részéről. Az igazgatót feleségével együtt meghívták az Egyesült Államokba, hogy tartsanak előadásokat. A palesztinoknak azonban az utazáshoz nem elég az útlevél és repülőjegy, hanem engedély is kell. Rahebnek Gus Ecionba kellett mennie, Betlehemtől tíz kilométerre délre, az illegálisan palesztin területen lévő településen található izraeli katonai egységhez. De hogyan lehet odamenni, ha Betlehemet lezárták, és csak zöld rendszámtáblás palesztin autóval lehet utazni, másfél kilométeres sugarú körben?Először sárga rendszámtáblájú taxiba kell ülni, majd ráhajtani a palesztinoktól elkobzott földre, az izraeli telepeseknek épített kerülő utak egyikére. Amikor végre odaértek, közölték velük, hogy csak a külföldi útlevéllel rendelkező palesztinok utazhatnak. Vissza Bethlehembe, majd Gus Ecionba. A feleségnek amerikai zöldkártyája van, a férjnek vatikáni útlevele, mert lelkész. Az izraeli katona közölte: töltsön ki új kérdőívet, és mellékelje az útlevele fénymásolatát, majd azzal nyújtsa be a kérelmet. Vissza ismét azon az úton, amelyen életveszélyben van az a palesztin, aki nem tetszik valamelyik zsidó telepesnek. Ismét vissza Betlehembe, majd négy útelzáráson való sikertelen átjutási kísérlet után siker. A házaspár január 4-én reggel fél tízkor indult – sárga rendszámú kocsiban – a Ben Gurion repülőtérre, hogy elérje a délután fél ötkor induló gépet. Szerencséjük volt, átengedték őket az első ellenőrző ponton.Megérkeztek a reptérre. A biztonsági őr azonban közölte, az engedély nem érvényes, így nem repülhetnek. Tiltakozás, majd a reptéri rendőrség közölte: az izraeli katonai engedély márpedig érvénytelen. A férfi mobiltelefonján hívta az engedélyt kibocsátó katonaság parancsnokát, aki közölte, az engedély érvényes. A parancsnok a palesztin mobilján elmondta ugyanezt az izraeli rendőrnőnek, aki azonban makacs maradt. Kisvártatva megérkezett a rendőrnő főnöke, aki ráripakodott, hogy miért fecséreli az idejét a palesztinokra. Ezután felszólították a férfit, menjen a repülőtéri rendőrségre. De oda csak az mehet, akinek már van beszállókártyája, amit megtagadtak tőlük. Kompromisszumos megoldás: a férfi sétáljon a terminál melletti kapitányságra. Amikor odaért, nem engedték be. Telefonon sem voltak hajlandók beszélni a katonasággal. A palesztin ismét felhívta a katonákat, és kérte, hogy ők hívják a rendőrséget. Három órát várakoztak. Ekkor zárták be a repülőgép ajtaját. Ők meg hazamentek Betlehembe. Így radikalizálódnak a mérsékelt palesztinok, vonja le a következtetést Mitri Raheb lelkész.