315rországról tárgyaltak

Jotischky László (London)
2001. 02. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január utolsó napján tárgyalásra ült össze Tony Blair a brit és az ír miniszterelnök, az ulsteri kormányzat főminisztere és helyettese, aki a mérsékelt ulsteri nacionalista párt, az SDLP vezetője.Nem számol be semmiféle látványos eredményről a szerdai többórás megbeszélésről kiadott szűkszavú jelentés, de megtartása elég fontos volt ahhoz, hogy David Trimble ulsteri főminiszter megszakítsa miatta európai körútját és Berlinből Londonba siessen, Seamus Mallon, Trimble helyettese, az SDLP első embere pedig lemondja a külföldi beruházások szorgalmazását célzó európai útját. A Sinn Fein ezúttal nem képviseltette magát, de a brit miniszterelnök korábban külön megbeszélést folytatott két legfontosabb vezetőjével.Ebből, valamint az IRA korábbi nyilatkozatából – mely szerint hajlandó a brit katonai jelenlét korlátozása ellenében elkezdeni fegyvertárának felszámolását – feltétlenül következtetni lehet arra, hogy valamennyi fontos érdekelt félnek célja az ulsteri békefolyamat lendületének fenntartása. Az is arra mutat, hogy a Sinn Fein nem a nagypénteki megállapodás felmondásával fenyetőzött, amikor Trimble a karácsonyi ünnepek előtt megtiltotta kormányzata Sinn Feint képviselő tagjainak, hogy részt vegyenek az Ulster és az Ír Köztársaság közötti közigazgatási vegyes bizottság munkájában, hanem inkább bírói ítéletet kért Trimble döntése ellen. Az ítélet a Sinn Feinnek adott igazat. A bíróság kimondta, hogy a főminiszternek joga van minisztereket delegálni a bizottságba, de nincs joga egy-egy koalíciós partner kirekesztésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.